Lakos Anna (szerk.): Kortársunk Chehov. Milyen gyorsan telik az idő! (Budapest, 2018)
Lakos Anna: Kortársunk Csehov - Milyen gyorsan telik az idő! - a kiállítás szövege
Csehov: Három nővér Bemutató: Vígszínház, 1972. október 11., Rendező: Horvai István Ebben az előadásban nyoma sincs annak, hogy a szereplők sajnálják magukat. Találóan fogalmazza meg Koltai Tamás kritikus az előadás lényegét, ami „nem három sápkóros kékharisnya kitenyésztett szenvedéséről szól, hanem erős, egészséges fiatal nőkről, akik teljes erejükkel nekifeszülnek - egy illúziónak. Az illúzió az, hogy másképpen is élhetnének.... Az első felvonás futkosásait, bohó- zati felcsigázottságát Versinyin érkezése váltja ki. A másodikban megkezdődik a józan nyárspolgáriság abszurd hatalomátvétele. A melodramatikus közjáték után, amely szélesen kiteregeti a szereplők szenvedő lelkét, a negyedik felvonás a végzetes végeredményt közli: az illúziók szétfoszlását. Az eddigi nyugtalan színpad hirtelen mozdulatlan sivárságba dermed. Nem hullanak már az elmúlásra figyelmeztető őszi falevelek.” (Koltai Tamás: Csehov-trilógia a Vígszínházban, in. Cselekvő Színház, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980., 150. o.) Horvai ebben az előadásban dolgozott először David Borovszkijjal (1934— 2006). A díszlettervező, aki a világhírű Ljubimovval együtt meghatározója volt a moszkvai Taganka Színházban bemutatott műveknek, a magyar színházi látványtervezőkre is erőteljesen hatott. A magyar közönség a Horvaival közösen megálmodott Csehov-darabokból és a Taganka magyarországi vendégjáMása: Ruttkai Éva, Olga: Békés Rita, Irina: Papp Éva (Forrás: OSZMI) 26