Balázs Eszter: Művészet akcióban. Kassák Lajos avantgárd folyóiratai A Tett-től a Dokumentumig, 1915-1927 - Az avantgárd és folyóiratai 3. (Budapest, 2017)
Prőhle Gergely: Bevezető
BEVEZETŐ Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulóján a Petőfi Irodalmi Múzeum hármas tárlatfüzérrel emlékezik meg a sokoldalú mesterről. A Kassák Múzeum az elmúlt évtizedekben sokat tett azért, hogy az életmű egyes szakaszai ismertté váljanak, ugyanakkor a kiállítóhely viszonylag kis tere nem tette lehetővé azt, ami most három helyszínen (Petőfi Irodalmi Múzeum, Kassák Múzeum és Bajor Gizi Színészmúzeum), ugyanakkor tematikailag szorosan ösz- szefonódva megvalósulhatott. Mindig is nehézségekbe ütközött, hogy miként lehet megragadni Kassák sokoldalúságát. A szocialista Magyarországon szinte rejtve maradt a képzőművész Kassák, míg Nyugat-Európában a költőt nem ismerték, a képzőművészt annál inkább. Az avantgárd színházra gyakorolt hatása úgyszintén háttérbe szorult. Kassák politikai munkássága azért maradt kevéssé ismert, mert a Horthy-rendszerben teljesen elszigetelődött, a szocdemekkel pedig mindvégig ellentmondásos volt a kapcsolata, és az 1945-1948 közötti koalíciós időket leszámítva - amikor jelentős pozíciókat töltött be a hazai szellemi életben -, a kommunista fordulat éve után még kevésbé tudtak a szuverén gondolkodóval mit kezdeni. Bécs az 1920-as években különös hely volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori, világpolitikai jelentőségű központjából a kis Ausztria fővárosa lett, s a nyugati fősodorhoz képest ekkor már inkább perifériának számított. Minden változóban volt, egykor biztos egzisztenciák omlottak össze, hivatalnokok és alkalmazottak sokasága szegényedett el, míg a szociális juttatások a munkások helyzetét lényegesen javították. A fiatal köztársaság fővárosa gyorsan szakított a császárváros konzervatív hagyományaival, s ez a politikai viszonyokon legalább annyira meglátszott, mint a kulturális, művészeti élet állapotán. A máig élő „vörös Bécs" szóösszetétel ebben az időben honosodott meg, hiszen az 1919. májusi városi tanácsi választásoktól egészen pártjuk 1934-es betiltásáig a szociáldemokraták vezették a várost. A Tanácsköztársaság leverését követően Magyarországról Nyugat felé menekülő baloldali érzelmű politikusok, művészek egy különös szigeten találták magukat, hiszen Bécs „vörös” mivoltában Ausztriában is különcnek számított. Ugyanakkor itt meg lehetett őrizni a közép-európai életformát, s a német nyelvi közeg közvetítésével kapcsolódni lehetett a nyugati művészeti, kulturális folyamatokhoz. Ez a színes környezet ideális feltételeket teremtett ahhoz, hogy az odaérkezők - még ha anyagilag szerény körülmények között is - kibontakoztathassák eredeti egyéniségüket, ugyanakkor nyugati kortársaik gondolatvilága is elérhessen hozzájuk. 7
