Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Vaderna Gábor: Vojtina Ars poeticája

Vojtina Ars poeticája (részlet)

Hazudni rút. Ez ellen a morál,

A társas illem egykint perorál;

De költőnek, bár lénye isteni,

Nemcsak szabad: - szükség fillenteni. Avagy felettünk nem hazud az ég,

Bolttá simulva, melynek színe kék?

A támadó nap burka nem hazud?

S fejünk felett, min jár, nem ál az út?

A csillagok hullása nem csaló?

Távol hegy, erdő kék színe való? Szivárvány hídja nem csak tettetés?

A látkör széle nem csúf rászedés?

A délibáb, midőn vizet csinál,

Melyben torony, fa kettészelve áll, Lebegve orma, tótágast az alja:

Hát nem szemed, szomjad ingerli, csalja?... Minden hazugság, földön ami szép: Csontváz, ijesztő a valódi kép:

Azt vérrel, hússal ékesíteni Jer, jer költő!... hazudva isteni!

Győzz meg, hogy ami látszik, az való: Akkor neved költő lesz, nem csaló, - Amint nem az volt rég az átheni, Malacvisítást tudva színleni:

Ellenben a pór, aki szűr alatt Ríkatta disznát, és kuhin maradt,

Bár a visítót gúnyosan emelte,

A hallgatók füttyét megérdemelte.

Mert a közönség érzé, hogy amaz Úgy rí, miként legtöbbször a malac.

Míg a valódi - csont és vér noha - Tán úgy sikoltott, mint másszor soha.

Itt a különbség: hogy e látszatot Igaz nélkül meg nem csinálhatod. Csakhogy nem ami rész szerint igaz, - Olyan kell, mi egészben s mindig az.

Tán nem való, hogy ez s ez úgy esett,

Tán ráfogás a felhozott eset:

Mátyás király nem mondta s tette azt:

Szegény Tiborc nem volt élő paraszt:

Bánk a nejével, megvénült falun,

Sosem dühönge többé a szarun,

Evett, ivott, míg végre elalún:

De mit nekem valód, ha ez esetben Bánk törpe lesz, Mátyás következetlen?

Ha semmi évszám, krónikás adat Engem le nem győz, hogy nem tett vadat? Nekem egész ember kell és király,

Vagy férj, nejéért aki bosszút áll,

S ember-, király-, meg férjben az egyén: Csip-csup igazzal nem törődöm én.

De bár egész, s örök - úgy puszta-nyersen Feladva, nem segít valód a versen.

Itt kell már a szabály: „költő, hazudj!”

Nem olyan ám mind, hogy belőle tudj:

Mert van sok eszme, igaz fogalom,

Mitől előre borsózik dalom.

Az egyszeregy, bár meg nem dönthető, Képzelmi szósszal bé nem önthető:

Sem oly igazság, min függ a peres;

Sem a rideg tan, elvont, rendszeres;

Vond bár kivűl reá költői mázad:

A pőre tartalom fejedre lázad;

Vagy, mint midőn az óriás boa Nagy martalékkal hömpölyög tova,

Gímet rabolván, vagy bölénytinót,

Féltesttel amely még száján kilóg,

Hétszámra hordja az ágbogas fejet,

Vélné az ember, egy erdőt evett,

Hétszámra látni, hogy szerv- és idomra Különböző táppal vesződik gyomra:

Úgy jár az istenadta költemény A nyers igazzal, mely dacos, kemény; Csakhogy sokára sem emészti meg:

Marad nehéz, feloldatlan tömeg.

79