Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szabó T. Anna: Arany János utóélete
Diadalmas márciusnak mégis-ragyogása - Arany János születése, Nagyapám halála... Jön a csakazért is-évszak, nincs erősebb nála, szavaink is feltámadnak: hála, hála, hála! A korai verspróbáimba is beleszüremkedett, bár alig hallhatóan, Arany hangja, de később leginkább Nemes Nagy Ágnes vershangjának közvetítésével. Húszéves korom tájékán így hódoltam Aranynak a publikálatlan Hold című versemben: Úgy zárattatik be minden önmagába, Mint a csend egy fényes, üres planétába, Amin nincsen ablak, amin nincsen ajtó, A fala is körfal, önmagába tartó, Belső sötétsége hideg űrnek mása, Nem eshetik soha színeváltozása, Úgy kapja ő saját fényességét mástól, Hogy a tágas külső sötét be ne nyelje, Hogy csendjét csendjével össze ne keverje. A plasztikus képi látás és a dallamív fontossága mellett leginkább ökonómiát tanultam Aranytól. A balladák hangja sok versemben megjelent, a Boszorkánydalra a Vörös Rébék szenvedélyessége hatott, a Vesalius megálmodja kivégzését című versben azzal kísérleteztem, hogy nyolc sorban elmondjak egy egész sorsot: Láttam az élők rostjait. Fáét, húsét a kés alatt. A finom vázat, amibe kapaszkodik az ép anyag. A kenderkötél, puszta rost, sebet horzsol csuklóra, nyakra. Az élő húsba belemar, holt rostjaival rátapadva. A szövegbeli kiemeléssel, a hangsúly jelzésével nagyon ritkán élek, de az Éjjeli lomb című versemben egészen biztosan Arany-hatás a dőlt betűs kiemelés: Nem tudsz aludni. Térés-tágas sötétség moccan, éled. Nem tudsz aludni. Éjjeli lomb szól, kolompol: véged, véged. [...] Nem tudsz aludni. Számlálod önnön szívdobogásod, sötétség útját, éjszaka kútját belülről látod. Talán nem egészen evidens, de a mestereimnek ajánlott Fény című versemben Arany érzéki piacleírásait is például vettem, A lacikonyha című versét 121
