Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Kucserka Zsófia: Tamburás öreg úr
Tamburás A Tamburás öreg úr kéziratát az a bizonyos híres Kapcsos könyv, az Aranyfilológia kedves és titokzatos emlékhelye őrizte meg számunkra. A Kapcsos könyvet az ismert történet szerint még Gyulai Pál ajándékozta jó barátjának, Arany Jánosnak 1856 nyarán, azzal, hogy Arany úgyis szebb verseket tudna bele írni, mint ő maga (az elsősorban kritikusként ismert Gyulai szépirodalmi szerzőként is jelentős volt). Arany ebbe a barna, bőrkötéses, keményfedelű, rézcsattal kulcsra zárható könyvbe gyűjtötte aztán kéziratos verseinek tisztázatát, gondosan datálva, néhol kisebb megjegyzésekkel, utólagos javításokkal, törlésekkel együtt. A Kapcsos könyv az irodalomtörténészek kincsesbányája, hiszen feltárul belőle a költői gyakorlat: az összerendezett kéziratok megőrizték szerzőjük módosításait, a dátumok pedig a versek pontos keletkezési idejét. Minden filológus álma, hogy ilyen mélységig nyerjen bepillantást a szerzői műhelybe. A Kapcsos könyv ugyanis azt az illúziót kelti, hogy a szerző megismerhető, a szövegek pedig megmagyarázhatók lesznek. A kéziratos kis kötet a rendszeres dátumok miatt akár naplóként is olvasható, szinte hívogatja a kései kutatót, és áttetszőén tiszta, érthető költői életművet ígér. A kulccsal nyitható titkos könyv azt sejteti, hogy a titokzatos, zárt benső világ, a költő igazi énje tárul majd fel a lapokon. Az ígéret persze beváltatlan marad. A Kapcsos könyvből Aranyt sajnos nem, de verseinek egy csoportját, és munkamódszerének egy kis részét talán valóban megismerhetjük. A Kapcsos könyvbe Arany már csak a tisztázatokat írta, vagyis a kézirat az alkotó folyamatnak is csupán a legvégét, az utolsó simítások egy részét őrizhette meg. A Kapcsos könyv többnyire úgy él a köztudatban, hogy „abba írta Arany az Őszikék ciklust” - ami igaz is, meg nem is. A kötetben több is van, nem csak az Őszikék, hiszen az első bejegyzett szöveg a Szondi két apródja 1856-os 81
