Kaszap-Asztalos Emese: „Melyik talál?” Arany János életében készült képmásai (Budapest, 2018)

„Hogy melyik arcképem választom rajzai közzűl?”

Arany Melyik talál? költeményével tehát a négy fénykép közül kitüntette a botos-kalapos változatot, ezért is lehetséges, hogy épp e felvételhez ké­szült halála után metszet (54. kép). Tulajdonképpen a metszet és a szöveg ekkor került egy lapra, és forrhatott egybe vizuálisan a négysoros az ábrázo­lással, méghozzá éppen Arany János fia, László által kiadott művek egyik kötetében:67 Hogy melyik arcképem választom rajzai közzűl? Fényképíró úr! a botos és kalapost. Mint maradó vendég űl s áll a többi nyugodtan, Menni csak egy készül: útja van: ez leszek én! Miután Arany Jánosról több mint egy évtizedig nem készült friss ábrázolás, így az Athenaeum Nagy Képes Naptára hiánypótló publikációt közölt, mikor Ellinger fotója alapján lehozta Theodor Mayerhoffer rajzát az idős költőről (46. kép). Az eredeti fénykép­hez képest még nagyobb nyilvánosság számára tette elérhetővé portréját: a magyar közönség majd húsz év óta nem ismerte legnagyobb költőjét, Arany Jánost. Persze nem úgy értjük, hogy műveiben nem ismerte volna, mert azokat olvasta és olvassa [...], de nem nyert kielégítést az olvasónak az a természetes s ez esetben nem is afféle mindennapi kíváncsiságából eredő vágya, hogy legalább rajzban lássa, ismerhesse annak arcvonásait.68 50 43. Ellinger Ede I Arany János portréja

Next

/
Thumbnails
Contents