Rév István Árpád: Bábosok könyve. Rév István Árpád képeskönyve - Bábtár 4. (Budapest, 2018)
Előszó
jén a Nemzeti Színházban a tücsökciripelést csak úgy tudták reprodukálni a színpadon, hogy Bajor Gizi kertjében gramofonlemezre vették a tücsökciripelést. Mindezt ez az elmés bábjátékos egy fillérért úgy oldotta meg, hogy [egy] gombnagyságú szarukorong peremét körfűrész alakúra kicsipkézte. A korongocska forgatásával a fogaknak nekitámadó acéllap olyan tanyai tücsökciripelést rögtönöz, hogy akármelyik gramofonsztár-tücsökkel felveheti a versenyt.”25 Rév nemcsak a megjeleníteni kívánt zörejek, hangok pontosságára törekedett, de a kísérőzene is igen nagy szerepet játszott darabjaiban. Az előadások kísérőzenéi közül talán a Toldi zenéje a legismertebb, Laurisin Miklós szerzeménye felvételről ment előadásról előadásra. A többnyire Rév által átírt bábdarabok dramaturgiája is inkább hasonlított (a műfaj alapján könnyen visszakövethető) „forrásszínház” előadásainak szokásrendjéhez, mintsem a bábdramaturgia sajátos szabályaihoz. A bábdramaturgiáról vallott elképzelései elütöttek a korszak ismert bábelőadásainak etűdszerű felépítésétől és a magyar- országi művészi bábszínházak szokásrendjétől is. A többfelvonásos, jelenetenként változó díszlettel újrarendezett előadások (az operákat kivéve) alapvetően a szövegre épültek, az előadásoknak gyakran narrátora is volt. Jól mutatja a szövegközpontúságot, hogy a Toldinak szinte a teljes szövege elhangzott a színen. A négy, nyári szünet nélkül végigjátszott év alatt szinte sorra megjelentek a Rév által elgondolt műfajok: a Toldi után az Istvánktfc adják elő (Szép Ernő egyszeri királyfidból): mindkettő több felvonásos, klasszikus drámaként 25 Baráth Ferenc: Arany János, Toldi Miklós, a bika, a rókalelkű Toldi György — kétméteres bábs^inpadon., 1941.
