Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

5. „Van valami felsőbb és örök a Dómban...”

s kinyújtott, csonka karjával hívogatóan és szemérmetlenül integetett.

(Az idegenek)

❖ Karácsony éjjel a kassai dómban éjféli mise; húsz év után először látom és hallom ezt. Megrendülésem hideg, pátoszmentes. Van valami felsőbb és örök a dómban, az emberek arcában, a szürke-sárga árnyakban, a jeges csendben; s mind e mögött a gyermekkor.

Igen, a Város és a Dóm megmarad - el kell választani a gyermekkortól, az emberektől, az időszerűtől, a változótól és elomlótól, mely oly félelmesen idegen, éppen e városban, s éppen, mert vér, hús és emlék szerint örökké ismerős: csak az tud igazán meghalni számunkra, amihez elsőrangú közünk volt. Az emlék meghalt és kihűlt. De a Város és a Dóm hűvös fölénnyel állanak minden emlék és változás fölött azzal a közönnyel, mely már embertelen, s ahogy csak a műremek tud lenézni arra, aki alkotta, s akit alkotott.

(Éjféli mise)

❖ A hatszáz éves székesegyház magasan állt a város fölött, mint a középpontja minden életnek, gondolatnak, amely évszázadokon át áramlott körülötte: mintha időkön és korokon át tartaná a város egyensúlyát, mint a megformált Eszme, amely messze láthatóan emelkedik ki a körülötte csámcsogó, halandó köznapi-89-