Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

4. „...a holtak néha nagyobb erővel vigyáznak egy városra...”

❖ Nem kell hamis kegyelettel nézni a halottak dolgát sem. De a kassai temető olyan, mint egy múzeum. Ezek az elvásott sírkövek a régi kassai magyar társadalmat igazolják. Ez a város mindig veszélyzónában élt, s műemlékei, nemes faragású kövei, házai, templomai, kapualjai éppen úgy bizonyítják magyar műveltségét, mint a temetők korhadó fejfái. (...) A ledőlt sírköveket állítsák helyre, a temető egészét kerítsék körül, s ha nem is temetnek ide többé halottat, tartsák becsben és épségben ezt a muzeális jellegű temetőt mint a régi Kassa városépítő, magyar műveltségű polgárságának nyughelyét. Mert a holtak néha nagyobb erővel vigyáznak egy városra, és bizonyítanak igaza, joga mellett, mint a feledékeny élők.

(Kálvária)

❖ A Bankó egyik kilátópontjáról be lehetett látni a várost, tornyaival, magas háztetőivel, keskeny utcasoraival; ide látszott a két „úri temető”, a Rozália és a Kálvária, ahol sírboltokba temetkeztek a jobb családok, nem úgy, mint a Köztemető egyhangú sírparcelláiban a proletárok és a zsidók. A Rozália volt az egészen előkelőek, a patríciusok, környékbeli nagy családok, dzsentrik és arisztokraták temetője, a Kálvária kakukkfu- ves, rezedaszagú sírjaiban aludtak a módosabb bugriscsaládok. A város kis területen megfért szűk utcáival, apró piacaival, melyeket az egykori várban és erődítésben mértek ki ilyen szűkösen; s a csúcsíves tetők fölött, a zsúfolt háztömegeknek oly-80-