Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

4. „...a holtak néha nagyobb erővel vigyáznak egy városra...”

❖ A malom zúg, hajnalodik, az ifjúság elmúlt. Holnap még egyszer végigmegyek a Városon, ahol az élet kezdődött; meg akarok keresni valamit. Az élet elvesztett értelmét akarom megkeresni. Még egyszer a forrás fölé akarok hajolni, megismerni egy arcot, amelyre már csak halványan emlékszem, megízlelni egy tiszta és hűvös emléket, amely kristályos áradással ömlik a lélekben, mint a hegyi patakok. Az arcvonal, amelynek minden európai szellemi ember közkatonája volt, összeomlott; indulj még egyszer őrjáratra, a romok és beomlott állások között, mielőtt megöregszel és elhullasz valahol. Talán megtalálsz így valamit, ami értelmet ad az életnek, talán ki tudod mondani az elhazudott igazság egy részletét, talán nyugodtabban halsz meg aztán, földön, vízben vagy levegőben, ha már nyugodtan élned nem lehetett.

(Kassai őrjárat)

❖ Az ebédlő ablakából látni lehetett a nagy, kockakövekkel kirakott teret, ahol a fuvarosok és vásárosok gyűltek össze minden reggel. Színes, rikító kép volt ez, mint valamilyen ázsiai vásár. Ennek a térnek sarkán zendült fel minden délben, ablakaink alatt, a temetési menetek „circumdederunt mé”-je vagy a katonatemetések gyászindulója, melyet rezesbanda fújt. A városi halottakat idáig kísérte csak gyalog a papság, itt beszentelték a koporsót, a pap, fáklyavivők és a gyásznép kocsira ültek, s a gyászdíszbe öltözött, fekete strucctollas paripák innen már gyors ütemben robogtak tovább a halottaskocsival a köztemető-74-