Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)
3. „Intézkedtem, hogy az urak megkapják honoráriumukat.”
❖ Amikor Dudrás végzett a különböző testrészekkel, nagymama felkelt az ágyból, felvette a pongyolát és leült a fésülködőasztal elé, mert már jött a frizímő. Ez nem ivott, mint Dudrás, de folyton beszélt. Amíg fésülte, becsavarta, felkolnizta nagymama haját, amíg előkészítette az einlagot, az újságot, amibe próbaképpen belesütögette a forró hajsütővasat - kétféle hajsütővas volt, egy szélesebb, amivel a homloktól a tarkóig lágy hullámokban bodorították a hajat és egy keskeny, amivel a frufrukat göndörítették -, állandóan beszélt. A frizímők mindig mindent tudnak, nagymama frizímője sem volt kivétel. De készült is, mert amíg berakta nagymamának az einlagot és felbodrozta a huncutkákat, el kellett mondani, ami a környéken történt és lehetőleg azt is, ami nem történt, de történhetett volna. Amikor elkészült, nagymama úgy ült a tükör előtt, vállán a fésülködőköpennyel, teljes fejdíszben, mint Viktória angol királynő, amikor megnyitja a parlamentet. (Föld, Föld!...) ❖ Egy délben, ősszel, meghalt apám. Erővel halt meg, méltósággal és példásan. (...) Az embereket, kikhez oldhatatlan közünk van, csak a halálban értjük meg teljesen. Idegen városban halt meg, idegen emberek között, csak mi voltunk körülötte, a család, ez a bonyolult szövevény, amelynek - ezt is a halál magyarázta meg - ő volt értelme és tartalma. Az apa halála mindig explózió; a család felrobban ilyenkor, mindenki elindul a maga-71 -