Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

3. „Intézkedtem, hogy az urak megkapják honoráriumukat.”

dási időt kért. A tűnődés és mérlegelés idejének letelte után elővette Dezsőt, hosszan lelkére beszélt, majd irtózatosan megverte. A verés akkor általánosan elfogadott pedagógiai eszköz volt, a pofonok hozzátartoztak a nap munkarendjéhez, mint az imádság vagy a szorgalmi dolgozatok. Legelőször nem is volt különösebb célja vagy jelentősége a mindennapos ütlegelésnek, a szülők és nevelők inkább csak a gyakorlat kedvéért vertek, engedelmeskedtek a hagyománynak. Verés után nagyapám kijelentette, hogy gondolkozott a dolgon, s nincs kifogása, ha Dezső pályát változtat. Tizenhat éves korában, hat gimnáziumi bizonyítvánnyal zsebében, hamarosan fel is küldték a fővárosba, mészárosinasnak.

Ezzel az érdekes emberrel én csak kétszer találkoztam. A családban halkan emlegették, mint egy őrültet. Azt hiszem, makk- egészséges volt, a ritka emberek egyike, aki mert és tudott hajlamai szerint élni.

(Egy polgár vallomásai)

❖ Dudrás öregasszony volt, és a leánya varmi járt az úri házakba. Hatkor jött Dudrás, még aludt a ház. Lábujjhegyen ment végig a szobákon. Sok szoba volt itt, mert a lakás régebben a kassai ítélőtábla hivatala volt, és aki nem ismerte a járást, eltévedhetett a szobák, ajtók, benyílók között. Dudrás itthon volt, nem tévedett, egyenesen benyitott nagymamához, aki a pehelydunyha alatt horkolt. Nem keltette fel, nesztelenül tett és vett a félhomályos szobában, odakészítette az ágy mellé az alkoholosüveget, húzott-69-