Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

2. „Kirakni rajzod, régi Kassa, álom...”

❖ A nyári hónapokban künn tanyáztak a patríciuscsaládok a „Bankó”-n vagy a „Csermely” nyári lakjaiban. A fával fűtött kávédaráló június elsejétől kidöcögött mindennap a Csermelypatak partján a „Bárányká”-hoz címzett kocsmáig; ott kezdődött a meredek szerpentinút, mely gombaszagú, alig irtott erdőségeken vezetett fel a hegy tetejére, a Bankó kezdetleges fürdőtelepére. Őserdő volt ez, városi birtok, dús, félelmes, szűz terület. Az „Ottiliáról”, az erdő egyik halványzöld tisztásáról napos időben el lehetett látni az országhatár havas hegycsúcsáig. Az erdő tele volt málnával, hideg vizű forrásokkal, nemes gombafajtákkal, borókával, áfonyával. Olyan „igazi” erdő volt ez, amelynek később nem találtam mását sehol; fanyalogva szemléltem francia és angol erdőket, de mind szegényesnek látszottak, nyomába sem léphettek az őserdőnek, ahol gyermekkorom nyarait töltöttem. Ez az erdő végtelenül terjengett, sok százezer holdon át terült el, s a Hradova tisztásairól látni lehetett a völgyet, sárosi, szepesi falvakat - tiszta, színes, nyugodt tájkép volt ez, más volt az éghajlata, íze, illata, mint mindennek, amit az országban később megismertem. (...) Fönn a hegycsúcson kezdődött a fenyves, végtelenül. Ezt a fenyvest, melynek zúgását és csendjét úgy idegzetté be fülem, mint ahogy tengerparton született ember örökre hallja, nagy városban is, a hullámcsapás zörejét, a háború első napján földig tarolta a szélvihar; a gyermekkor nagy erdejét úgy fújta el ez az őrült lehelet, mint minden egyebet, ami hozzátartozott, s becses volt.

(Egy polgár vallomásai)-61 -