Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)
Márai Sándor és Kassa: Kirakni rajzod, régi Kassa, álom
tam, lebontották, s négyemeletes szivardobozt építettek helyébe, apró szobákkal, nagy ablakokkal, folyó hideg és meleg vízzel, gőzfűtéssel, villamos felvonóval s azzal az elviselhetetlen célszerűséggel, amely legbiztosabb jele egy kultúra sorvadásának s egy nemzedék szerény és kényelmes elhülyülésének. (...) A régi házban lehetett élni. Az új házban már csak lakni lehet, korszerűen. Nagy különbség. A fenti négy élmény köré csoportosított szövegek és évszámok is jól mutatják: mindezek nem egy fejlődés, egymás utáni folyamat részei, hanem váltakozva, felerősödve, majd új élménynek átadva helyüket tűnnek fel, hiszen az ellentétes élményeket felidéző részletek néha egy időben születtek. A Kassai őrjárat óvó-féltő rezignációjához képest pátosz jellemzi második drámáját. (A kassai polgárok bemutatója stílszerűen Kassán lett volna, de ez az elképzelés meghiúsult.) E színműve újabb kapaszkodási kísérlet egy világégés közepette már csak azért is, mert összekapcsolja életműve két kulcsfogalmát. Kísérlet mindez arra, hogy megmaradhasson valami a sok pusztulófélben lévő értékből, hiszen A művész dolga, hogy műhelyében és műve közelében maradjon, mikor reng a világ. A város kő és rend János mester számára, ezért az ellene indított támadás életkeretét teszi lehetetlenné, mely mellett a bontakozó, szenvedélyes szerelem élete addigi rendjét is felbontja: választania kell alkotás, hivatás és szenvedély között. S ahogyan a színmű kőfaragója kőbe, a szerzőnek szavakba-33-
