Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

Márai Sándor és Kassa: Kirakni rajzod, régi Kassa, álom

nak keresése, mielőtt - valószínűsíthetően - elkövetkezik egy minden eddiginél nagyobb világégés e belső színtéren is. Ezért a város helyett a családi kötődések és a gyermekkor emlékei kerülnek középpontba (Mária-udvar, Ördögárok, egykori házuk stb.) és válnak az őrjárat állomásaivá. Végső soron azonban egyértelműen kiderül: a múlt, az egykori harmónia(?), az eltűnt idő nem hozható vissza. Marad a művészet: a Garrenek történetében az Apában összegződik minden érték teljessége, a Város pedig ennek színhelye, atmoszferikus alapja.

Ezzel azonban nemcsak megőrizni, hanem alkotásain keresztül újjáépíteni is akarja az általa értékesnek tartott eszméket. E műve az egyik legjobb bizonyítéka annak, hogy Kassa - az idő és tér feletti dómhoz hasonlóan - elsősorban szimbólumként hordozza az emlékeket és a polgári szemléletet: .. .szeretném látni a Dómot a magasból s madártávlatból az Egészet, (...) a Várost, a házak tetejét, ahol a gyermekkor mítosza rejtőzik a padláson, denevérek és törött játékok között, a sírhantokat és a köztereket, ahol „történt valami”, oly végzetesen, mint aztán később az életben semmi, sehol. Szeretném látni, először életemben, madártávlatból a Várost, melyhez egyedül van személyes közöm e világon. (...) A dómtornyok kötözik össze, légvonalban, a keresztény európai kultúra őrhelyeit - azt mondják, Amiens teljesen elpusztult az új háborúban, csak a székesegyház maradt sértetlen. Ezek a dómtornyok őriznek egyfajta útvonalat a pusztuló világ felett - Kassa és Tours, Uppsala és-30-