Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

Márai Sándor és Kassa: Kirakni rajzod, régi Kassa, álom

lyája kezdetén (1928-ban) viszont a Kassához képest szinte légkör nélküli városra panaszkodik, melyet több évtized távolából a Föld, föld!...-ben (1972) megismétel; persze több ebben a játék, a szerep, mint a valóságos perlekedés. Kassa az író vágyainak ősképe, Budapest a megvalósulás - hogy aztán az életmű végén ismét szülővárosa következhessen: miközben négy évtizedes emigrációjában alig szól a városról, életműve megkoronázásának szánt regényciklusával visszatér ifjúkorába, családjához, nemzedékéhez, a Városhoz, mely nem pusztán topográfia, hanem emlékek gyűjtőhelye, szakrális tér, liturgikussá emelkedő események kincsestára. Kassa az urbanitás, a keresztény Európa és a magyar műveltség őrzője, szimbóluma; íróvá válásához azonban új mítoszokra van szüksége, ezzel válik otthonná Budapest. A valóság nemcsak az, ami kilátszik belőle: a házak és az emberek; a valóság a múlt is, a valóság egy fénytörés is, amely nincs már, s mégis hozzátartozik a leltárhoz.

(Kassai emlék, 1936)- 10-