Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

7. „Norbert páternek nem voltak kegyencei.”

❖ Húszéves találkozó. Pontosan tudnak rólam mindent, de vacsora közben úgy viselkednek, mint akik húsz éven át egyszer sem hallottak felőlem. Rangtartóak. Látnivaló, hogy nagyon régen, húsz-huszonöt év előtt, kialakult köztünk valamilyen ősi hierarchia, melyet nincs jogunk, sem módunk később megbontani. Péter, aki az életben nem vitte sokra, a találkozó asztalánál még mindig a „padelső”, aki viszi a szót, s Jóska, aki már gazdag és méltóságos úr, tátott szájjal, alázatosan hallgatja. Van valamilyen rejtélyes rangsor, mely a gyermekkorban kialakul, s később sem lehet átugrani. A világot sokkal könnyebb meggyőzni, mint az osztálytársat, aki tud rólad valamit. Mit?... Nem tudja pontosan. Csak gyanakodva néz reád, pislogva és örök - talán jogos - kétellyel.

(Találkozó)

❖ Kassával, tudod, úgy vagyok, mint a kasszírnő, aki fél attól, hogy odahaza, a szülőfalujában megtudják. Én Kassán még tisztességes voltam. (...) Amennyire tudom, mind elkallódtunk, akik akkor együtt jártunk, még csak szelíd polgári értelemben sem csinált karriert az osztály, házzal és óralánccal sem. Ez egy olyan osztály volt. S mind a többi, aki azokban az években végzett... Mire vitték? Havi háromszáz pengő és lakbér, ennyit ki bírtak könyökölni az időből, ez a legtöbb, ez a karrier. S „a” könyvét egyikünk sem írta meg, „a” szérumját egyik sem találta fel, még sakkozásban sem szerzett senki- 107-