Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

7. „Norbert páternek nem voltak kegyencei.”

- Szóval - mondja lassan tovább kihallgattak, kérlek... T mtmi A rémes az egészben ez a szegény Stopf volt... Ez a jámbor stréber... Aki sírt, hogy hiába volt ájtatos... Kihallgattak, hogy loptam... Te, hát most már megmondhatom neked... nézd, tizenöt éve... még a törvénykönyv szerint is elévült: én nem loptam akkor azt a könyvet. Véletlenül került a többi közé...

(Pityu)

❖ Ezeknek a régi rendi iskoláknak szellemi szintjét csak ma tudjuk igazán megbecsülni, mikor az „élet”, amelyre neveltek, ilyen felismerhetetlenül megváltozott. Türelmesebb és felvilágosultabb szellemben a világi iskolák sem neveltek akkoriban: nemzetiségi, felekezeti szempontot nem ismertek a „fehér papok”, s volt valamilyen barátiasság a tanár és a diák érintkezésében, amely valahogy a rendházi élet kisugárzása volt: ezek a magányos emberek igazán barátot, emberi közelséget kerestek a lelkekben, melyeket gondjaikra bíztak... Amit a magyar szerzetesrendek a magyar értelmiségért cselekedtek - és elsősorban a premontreiek -, az a vakságnak, elvadulásnak, szemponttalanságnak, a lélek csődjének ez utolsó évtizedében dereng csak fel igazi jelentőségében. Ez a premontrei nevelés nem egy osztályt nevelt, hanem a lélek körvonalait rajzolta meg, nagyon gyengéd és tapintatos kézzel. (...) Nem tudom, változott-e nevelési rendszerük ebben az évtizedben; bízom benne és szeretném hinni, hogy nem. Akik valamikor hozzájuk- 103-