Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

6. „A szülőváros rokonságánál bonyolultabb, titkosabb nincs a világon.”

❖ Egyszer, nagyon régen, lejött egy pesti szerelő, és a sporttelep fölött repült maga szerkesztette, összedrótozott géppel; de csak alacsonyan repült, mint aki nem mer száz méternél magasabbra emelkedni, mert fél, hogy máskülönben leesik és megüti magát. A szerelő belépődíjat szedett a sporttelepen, de a legtöbben, bizalmatlanul, az utcáról néztük csak, s mi, gyermekek, persze potyáztunk. Aztán sokáig nem repült Kassán senki. A háborúban, mikor Boroevics volt a kassai hadtestparancsnok, elszállt néha egy-egy hadirepülőgép a város felett; de akkor már nem csodálkoztunk semmin. Az új repülőpálya nagyon meglepett, mintha régi ismerőssel találkoznék, például a dajkámmal, akinek megváltozott a szeme színe, vagy nőtt rajta valami, vagy valamilyen különös, hozzá nem illő ruhát visel, mondjuk, esőköpenyt és cilindert. Kassa úgy élt számomra, hogy nincs repülőtere, mindenki gyalog jár, délben jön a pesti gyors, s rögtön indul tovább a Tátrába, ez minden.

(Kassai emlék)

❖ Az Orbán-toronyban keményen harangoznak; meghalt egy polgár valamelyik háromablakos házban? Vagy kézfogóra indul egy fiatal pár? Harangok, szűkszavúan és következetesen, az élet e makacs tényeiről adnak hírt a századokban. Most figyelmeztet az ismerős hang, melynek zengése betöltötte gyermekkorom nappalait és éjszakáit, hogy ideje cihelődni, a látogatás órája letelt. El kell hagynom a várost, huszonnégy órája már,-97-