E. Csorba Csilla: Halotti maszk, élőmaszk. Tanulmányok a kegyelet kultúrtörténetéből (Budapest, 2006)
E. Csorba Csilla: Elöljáróban
Elöljáróban Az 1970-es évek második felében - munkába állásom kezdetén amikor először látogattam a Petőfi Irodalmi Múzeumba és barátkoztam a gondolattal, hogy a Művészeti Tárban helyezkedem el, egy életre szóló sokk ért: belépve a munkaszobának is használt raktárba, azt láttam, hogy a falon szép egymásutánban az életből eltávozott irodalmi nagyjaink halotti maszkjai sorjáznak: fehéren, hidegen, tiszteletet parancsolom Az első borzongás, amely egy fiatalt a halál közvetlen bizonyosságától elfog, később határozott érdeklődéssé szelídült, s az 1980-as években a Németh Lajos egyetemi tanár által vezetett temető-szeminárium, azaz a funerális művészet megismerése felé irányult. Németh Lajos a nemzetközi kutatási trendekkel párhuzamosan fogott hozzá a hazai halál-művészet feltérképezéséhez, az ő biztatására olvastuk egyebek mellett Julius von Schlosser Geschichte der Porträtbildnerei in Wachs című, 1909/1910-ben megjelent tanulmányát, vagy Erwin Panofskynak a temetőszobrászatról írt alapmunkáját. Kezdeményezésével egy időben magyar történészek, antropológusok, etnográfusok tettek le mind alaposabb tanulmányokat a halálhoz való viszonyulás sokféleségéről, illetve kutatták ebből az aspektusból a paraszti társadalom és az urbánus lét jellegzetességeit (itt „csak” a Hoppál Mihály - Novák László által szerkesztett Halottkultusz kötetre, Hanák Péter A halál Budapesten és Becsben című megkerülhetetlen tanulmányára, Lakner Judit és Szabó Péter könyveire, a Budapesti Negyed 1998/4-es számára utalnék). Az idegen nyelvű szakirodalomhoz hozzájutó kutatók számára természetesen ismert volt a francia történészek: Edgar Morin (L'howme et la mort devont l'histoire, 1961), Michel Vovelle (La Mort et VOccident de 1300 á nos jours, 1985) ezirányú érdeklődése, valamint a téma úttörőnek tekinthető kutatójának, Philippe Ariésnek L'Homme devont la mort című 1977-ben megjelent kötete, illetve a pillanatnyi témánk szempontjából még lényegesebb Images de I'hőmmé devont la mort című 1985-ben megjelent könyve. A Németh Lajos-féle temető-szeminárium óta eltelt több mint húsz évben természetesen itthon és külföldön is megszaporodott a gipszben, márványban, viaszban, vásznon és papíron megörökített „utolsó portré” iránti érdeklődés, a hagiográfiai, mikrotörténelmi, mentalitástörténeti, fiziognómiai, ikonográfiái kutatások számos ismerettel gazdagították az életről, halálról, őseinkről, a nagy és kisemberekről, illetve ily módon önmagunkról szóló tudásunkat. A Petőfi Irodalmi Múzeum gazdag - magyar irodalmi - ikonográfiái gyűjteményének eddig ismeretlen, soha be nem mutatott részét
