E. Csorba Csilla: Halotti maszk, élőmaszk. Tanulmányok a kegyelet kultúrtörténetéből (Budapest, 2006)

Kovács Ida: ,Áthorpadni a nemlétbe" (Halotti maszkok)

következő beírás szerepel: Kazinczy maszk, gipsz, Kazinczy hullájáról (sic!) felvéve, belsejébe belekarcolva: „K. F. 1816. Kolozsvárott." - A maszkot 11 más Kazinczy relikviával együtt a múzeum 1878-ban ajándékba kapta Kraynik Imréné szül. Kazinczy Eugéniától, Kazinczy Ferencnek attól a leányától, aki elkísérte apját erdélyi útjára, s nem lehetetlen, hogy vele volt akkor is, amikor a maszkot vették. Sajnos ez a példány jelenleg már nem fellelhető, de a Nemzeti Múzeum Adattárának birtokában ép állapotban fennmaradt két üvegnegatív, amely a gipsznyomatot plasztikusan mutatja. Kazinczyról halotti maszk nem készülhetett. Az író a nagy kolerajárványnak esett áldozatul 1831 augusztusában. Ernőd László Kazinczy estéje című cikkéből tudjuk: ,A temetés a rendkívüli körülményekhez képest a lehető legegyszerűbb volt. Úgyszólván ijesztő magánosságban folyt le. A fekete rém távol tartotta a közönséget a nagy ember koporsójától. Kálniczky János akkori kovácsvágási református lelkész végezte az egyházi szertartást. Vele együtt az otthonlévő családtagokat is számítva összesen heten állták körül a kertben megásott sírt."39 1941-ben mégis Kazinczy „halotti maszkáról olvashatunk a Fiatalok című újság hasábjain Baráth Ferenc tollából, aki cikket közölt a széphalmi mauzóleum kiállításáról: „És odébb más szekrények emlékeztetik a látogatót. Hamvveder, melybe az üldözött Kazinczy egyes elégetett leveleinek hamvát tette, halotti maszkja, aztán a poharai, amelyekből a börtönben ivott."40 A Nemzeti Múzeum régi fényképén látható maszkot a Petőfi Múzeuméval, illetve a széphalmival összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy ugyananól a gipsznegatívról készültek vagy másolták őket.

Kisfaludy Károly az első magyar író, akiről bizonyosan tudjuk, hogy levették halotti maszkját.41 Toldy Ferenc 1830. november 26-án levélben értesíti Kazinczyt Kisfaludy Károly haláláról. Ebben olvashatjuk: „Ily népes temetést, ily gyászt városunk még nem látott. Minden ember arczárói e kérdést lehetett leolvasni: Hol találunk pótlékot? [...] Képe nem maradt. Volt tehát gondom reá, hogy a festő még is valami alappal bírjon, s levétettem arczát gipszben. De ah! Mely holt, mely hideg kép ez! Peschky ismerte őt, s reményiem, a kép nem lesz hasonatlan hozzá. Én Károlyunkat Bécsben fogom metszetni, itt pedig büsztjét fogja Ferenczy elkészíteni."42 Kazinczy pedig Kisfaludy Sándornak írott levelében, november 30-án már szóba is hozza az ábrázolásokat: „Melly kár hogy képét nem hagyá! De barátjai arról gondoskodtak. Az csak árnyéka lesz árnyékának, de a legkésőbb maradék tiszteletének még így is kedves tárgya."43 Toldy Kisfaludy Károly életéről szóló munkájában (1832) ismét megemlékezik nagyra tartott pályatársa megörökítéséről: „Önmagát ő igen ifjú korában festé le; ennyit tudok, nem azt is, hol legyen a kép? Ő szerénységében el nem hitethetné magával, hogy a községnek egykor kedves dolog leszen vonásait hű képben bírni, és soha sem ült. E sorok írója a kárt kipótolm akarván, legott barátja halála után képét gipszben véteté le a holttetemről; s a festő, ki őt épsége korában jól ismerte, visszaállítá az elváltozott, eltűnt vonásokat olly szerencsével, hogy a melly kép munkái kiadását ékesíti, hozzá jól hasonlít, azonban az nem a duzzadozó épségű Kisfaludy többé; a művész letörlé arczairól az élet teljét, s szemeiben a szertelen tüzet azon kémlelő tekintettel váltá fel, melly a tűnődőnek, utolsó életszakaszában sajátja volt."44 Vélhetően Toldynak köszönhetjük a jól ismert: Kisfaludy Károly a halottas