Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Katalógus
83 83. » 1. Petrovics Istvánék ágya 4. Fa, vas 5. 198 X 95 X 86 cm 6. Ép 7. Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest) 8. R. 62.431. 9. Simavonalú keményfa ágy, vascsapokkal. Oldallapja középen elkeskenyedik, az ágy elő- és hátlapján egyszerű, mélyített, sávos díszítés van. 10. A Petőfi Társaság anyaga. Az ágyat Petrovi- csék Dömsödről Pestre költözésükkor kényszerültek eladni Lukácsi Istvánnak. Később Mészáros Ká- rolyhoz, majd Cser Gáborhoz került, ő ajándékozta a Petőfi Társaságnak. Kéry Gyula gyűjtése. 11. 1911/64/L; 1916/30/12.; 1920/36/14. 12. „Azt a nyoszolyát, a melyben Petőfi Sándor és István születtek, Lukácsi István dömsödi lakos Petrovics István idevaló mészárszék-bérlőtől vette meg, midőn Petrovicsék, hogy Pestre költözhessenek, összes bútoraikat szomszédjaiknak eladták. Nemcsak mi, hanem özvegy Laczi Istvánná született Gallai Erzsébet és más még most is élő dömsödi lakosok jelen voltunk a bútorok eladásánál, amikor Petrovics István a bútorokat átadva a nyoszolyátől és az almáriumtól vált meg a legnehezebben, mivelhogy - úgymond - ez a kettő a legrégibb bútora volt. Hej - mondta a nyoszolyát nézve - nem szivesen válók meg ettől. — Régi, jó nyoszolyánk volt. - Ebben született Sándor is, meg a Pista is. Lukácsi István a nyoszolyát Mészáros Károlyra hagyta, ez elárvereztette, s tőle vettem meg én alulirott D. Cser Gábor. Az almáriomot és mészáros bárdot Csilling András kapta több más bútordarabbal együtt Petrovicséktól, amiért őket Dömsödről Pestre szállította. Kelt Dömsödön, 1901 évi július hó 28-án.” (Nyilatkozat. PIM Kt.) — Az ágy arról volt nevezetes Kurucz Zsuzsánna, Petőfi dajkája szerint, hogy nem lehetett szétszedni, költözködéskor egyben rakták a kocsira. (Havas István: Dömsöd és a Petőfi'kultusz-) 1962-től a kiskörősi Petőfi Emlékmúzeum kiállításán szerepel. 13. „Szegény atyánk! ha ő úgy nem bízik / Az emberekben: jégre nem viszik. / Mert ő becsületes lelkű, igaz; / Azt gondolá, hogy minden ember az. / És e hitének áldozatja lett, / Elveszte mindent, amit keresett. / Szorgalmas élte verítékinek / Gyümölcseit most más emészti meg. / Mért nem szeret úgy engem istenem? / Hogy volna mód, sorsán enyhítenem. / Agg napjait a fáradástul én / Mily édesörömest fölmenteném.” István öcsémhez 86
