Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Katalógus
63. 1. Petőfi útigubája 2. Gyűjteménybe nem került. 12. „Mielőtt Petőfi eltávozott volna Iglóról, édesanyánknak gondja volt rá — mintha csak saját fiát kellett volna útra bocsájtania hogy rendbehozza; kitataroztatta Petőfinek egész garderobját, melyen bizony - mi tagadás benne? - meglátszott, hogy költő a gazdája. Fekete gubája, melyet Egy telem Debrecenben című költeményében megörökített, mint már egészen haszonvehetetlen úti-ruha visz- szamaradt nálunk. Ezt az érdekes rongyot öt évnél tovább tartogattuk, míg az ötvenes [...] évek elején nyom nélkül elveszett házunkból [...]” (Pákh Károly: Petőfi Iglón 1845-ben. VU 1889. jún. 9.) 13. „Aztán a télnek kellő közepében / Kifogya szépen / A fűtőszalmám, / S hideg szobában al- vám. / Ha fölvevém kopott gubám, / Elmondhatám, / Mint a cigány, ki hálóból néze ki: / ’Juj, be hideg van odaki!”’ Egy telem Debrecenben — „De hol is kezdjem csak, hogy megértsük egymást? / Mert hát tudnivaló, hogy én itt mostanság / Nem írástudóknak, nem az úri rendnek, / De beszélek szűrös-gubás embereknek; / Hisz az írástudók jobban tudják magok, / Mint én, amiket most mondani akarok, / Az uraknak pedig az ideje drága, / Rá sem érnek ilyen apró mulatságra.” Lehel vezér 14. Hatvány I. 728. /Pákh Károly Igló, 1845. 05. 64. • 1. Petőfi névaláírása az aggteleki cseppkőbarlang egyik oszlopán 3. Fotó: Békés/193. 12. Petőfi 1845-ben, felső-magyarországi útja során járt Aggteleken, bevéste nevét a barlang végénél tornyosuló hatalmas cseppkőoszlopba, és beírta a nevét a cseppkőbarlang látogatóinak emlékkönyvébe is: „Május 24. 1845. Petőfi Sándor”. (Az emlékkönyv kivágott lapját lásd a PIM Kézirattárában P-an. E 44. sz., Petőfi Összes Művei. VII. 526.) 13. „Aggtelekre érvén, vezetőt hivattam s fáklyákkal ellátva magunkat, elindulánk a barlangba, mellyet Baradlának neveznek ottan, s melly mindjárt a falu mellett van. A kálvinista rector künn ácsorgott a ház előtt; vezetőm meghivására ő is hozzánk szegődött. Bementünk. Oh, ti szűkkeblű emberek, kik mindenben, örökké szabályokat kerestek és állittok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság remeke előtt! S mi az a szabály? semmi más, mint a sánta középszerűség mankója. Soká tűnődtem: mint eredhetett-e barlang? Es kitaláltam. Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot ásni; azonban itt nem boldogulván másfelé fordultak. Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikeretlen munkában, izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejéről. Mint emlitém, a falubeli rector is velünk járt. Ezt a fiatal embert meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarcolják neveiket. Bevéstem hát nagy betűkkel én is nevemet. — Tán el sem lehet olvasni? kérdezém, csak azért, hogy oda nézzen és bámuljon. - Oh igen, felelt ő, el lehet: Petőfi... de, irgalmatosságos egek! ezt olly hidegvérrel, olly minden tiszteletérzés, olly minden meglepetés nélkül mondta ki, mintha ez állt volna ott: Kíribica Istók, vagy Suján- szky vagy Badacsonyi vagy nem tudom, mi? A faluban van egy könyv - mint más efféle helyeken — hova a látogatók beírják magokat. Vannak aztán itt a nevek mellett sorok, mik a barlangban támadt érzelmeket és gondolatokat akarnák tolmácsolni... Oh jaj!” Úti jegyzetek Aggtelek, 1845. 05. 2464 75
