Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)

Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről, ízléséről

ványos”, népfelkelő jellegét: a meztelen nyakat, a polgári kalapot forradalmi tokaival. 1848 végén Debrecenben ilyennek látta öt a még gyermek Zi- lahy Károly, későbben az első életrajzírója: „Mint­ha most is előttem állna a kis fürge ember, tömött gesztenyeszín kecskeszakállával, hóna alatt kurta nádpálca (tőrrel); nyakkendő nélkül, szélesen ki­hajtott inggallérnál, mely meztelen barna nyakát egészen szabadon hagyta -... Honvédtiszti, prémes kávészín bekecset viselt, kopott fekete nadrággal, melynek alja ki volt koszolva; ment sebesen, mint a parancsolat.” (Zilahy Károly, 1864- 137-139.) A visszaemlékezésekben 1849 májusában jelenik meg egy vitorlavászon zubbony, amilyet a közkato­nák viseltek. 1849 nyarán, Bem táborában „fehér Orleans blouse”-ban látták. Július 30-án megjelenik Camera Gusztáv székelykeresztúri térparancsnok­nál ebéden, így emlékeznek rá: „ki bár katona, de mégsem visel csákót vagy sapkát, hanem közönsé­ges kalapot és benne háromszínű tollat”. (Barabás Endre, 1904. 517.) Mit jelenthetett ez a külső? A katonai fegyelmet, azaz annak külsőségekben meg­nyilvánuló értelmetlenségét visszautasító lázadást, ami a tiszti rangról való többszöri lemondásban is megnyilvánult; a közkatonákkal szolidaritást válla­ló egyszerűséget. Mindez azzal a prózai ténnyel pá­rosult, hogy mint tisztnek, magának kellett volna kiállítani egyenruháját, de neki erre nem tellett, ahogyan lóra sem. Az emlékezők adatait megerősíti a Petőfi életé­ben készült utolsó Orlay Petries Soma-kép, a Petőfi Mezőberényben, amelyet két változatban is meg­festett a művész. E mű különösen fontos számunk­ra, mivel a ruha és a háttér megválasztásában va­lószínűleg a költő akarata érvényesült. Pontosan tudjuk, mikor ült modellt Petőfi, 1849 júliusában Orlay szüleinél vendégeskedett családostul. A nyu­galmat sugárzó festmény semmiben sem hasonlít a századvég Petőfi-kánonjára, amely a költőt a sza­badságharc katonájaként fújtató paripán száguld- va ábrázolta, utolsó évének különböző szakaszait egybemosva. A kép középpontjában a besütő nap­fényben (legalábbis az egyik változaton) otthono­san, ingujjban mutatkozó fiatalember ül. Egyik kezét a térdén tartott könyvön nyugtatja, a másik­kal, kissé mesterkélt mozdulattal egy hosszú szárú, török csibukot fog. Ruházata fekete, szűk pantalló, finom anyagból, talán selyemből készült ing, dere­kán széles, vörös színű sál. A háttérben, egy pam- lagon zöld színű köpönyege hever, rajta sötét színű kalapja. (Egy kortárs szerint leginkább az akko­ri vadászkalapokhoz hasonlít.) Csattal díszített Orlay Petries Soma: Petőfi Mezőberényben szalag fogja körbe, piros toll van mellé tűzve. Jól látható Petőfi görbe kardja, a tokjába bújtatott „fringia”. A költő alakjától balra egyszerű asztal, rajta néhány könyv, tintatatartó, toll, teleírt papír­lapok. A képen megjelenő öltözet kissé színes, de harmonikus. Az, hogy ingujjban festette meg ma­gát a költő, ritka kivétel, a pillanat természetessé­gét hangsúlyozza. Talán a festő is habozott, milyen eszközökkel érzékeltesse a helyzet otthonosságát: az egyik változaton Petőfi lábán csizma, a másikon kényelmes papucs látszik. A kép kompozíciója ará­nyos, de érződik rajta a beállítottság, minden vala­melyest merev és csillogó. Az arc kissé kifejezéste­len, különösen a későbbi változaton, amely már emlékezetből készült, jelzi a festő kvalitásának ha­tárait. E kompozíció, melynek kialakításában a költő minden bizonnyal részt vett, azt sugallja: a költői lét a fontosabb, a katonáskodás az átmenetileg vál­lalt feladat. A Petőfi öltözködéséről összegyűjtött adatokból kitetszik, nem véletlenül tudták a kortársak még évtizedek múltán is felidézni külsejének apró rész­leteit. Amikor a költőnek erre anyagi lehetősége 32

Next

/
Thumbnails
Contents