Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)

Katalógus

193. Az erdélyi hadsereg fávezérsége. Van szere ívesem tanéi tudtára adni. hogy ezennel feWucuiUMlk ön azon érdemeiért, mell j elet a csatatéren a hazának tett, a katonai ér (lenyel harmadik osztályára!; mcllynek viselé­sé re addig «, míg a* erről széfó oklevél a Imdtigymimatcriunil^ megérkeztók, feflta- tainmzwm Üat nzon jognál fogra, mellyel erre tó* re a nem*«-így illés küldői leitől nyertem. 192 6. A szalag kopott, foltos 7. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (Bu­dapest) 8. Fond VII/67/1 9. Petőfi Bem tábornok aláírásával ellátott, Szászsebes, 1849. április 9-ről keltezett kitüntetési okiratára volt rá tűzve, az érdemrend piros szalagja most is ott van, maga az érdemrend hiányzik. Az okiraton látszik a kerek tárgy lenyomata. 12. „Az erdélyi hadsereg fővezérségétől Bem alá­írással ellátott s Szászsebesen 1849 april 9 én kelt katonai érdemjel 3ik osztályát adományozó irat, raj­ta rendszalagjával.” (Petőfi István végrendeletéből. 1880. ápr. 30. Kiírat. 67. sz.) 13. „Ide mellékelt lemondásomat add be a had­ügyminisztériumnak, s mondd meg Korponai alez­redesnek, hogy lemondásom írásbeli elfogadását s érdemjelem oklevelét te neked adja át; te aztán majd felhozod Pestre.” Petőfi levele Arany Jánosnak. Szalonta, 1849. máj. 27. 14. Petőfi István hagyatékában leltározott Petőfi Sán- dor-kéziratok és egyéb dokumentumok jegyzéke. PIM Kt. V-an. V. 4559/163/1. - Petőfi Sándor hátraha­gyott kéziratai és könyvtára. Közli Majláth Béla és Thallóczy Lajos. Magyar Könyvszemle 1880. 198. Szászsebes, 1849. 04. 09. 1. Kokárda 1848-ból 2. Elveszett 10. A Petőfi Társaság anyaga, a László nővérek adománya, Kéry Gyula gyűjtése 11. 1911/72/9.; 1916/45/65.; 1926/59/65. 12. László József a vajdahunyadi vasművek igaz­gatója volt és a várban lakott. 1849. április 14-én Bem tábornokot és kíséretét végigkalauzolta a vár­ban, majd vendégül látta őket. Bem és kísérete az egész László családdal megismerkedett, a két nővér öreg koráig őrizgette a vajdahunyadi látogatás re­likviáit. László József felesége kérésére a jelenvoltak egy emléklapra írták rá a nevüket: „Emléklap - V- Hunyad április 14 1849 - General Bem - Alezredes Herkalovits - Alezredes Károlyi — Őrnagy Arányi Károly - Őrnagytörzsorvos Gesztessy László - Pető­fi Sándor százados - Anton Kurz secretar — Lőrincz Jósef százados segédtiszt - Szentimrei százados - Ve­ress János főhadnagy - Borra János főhadnagy - Or­bán Károly hadnagy — Zajzon Áron hadnagy — Meiszlinger főhadnagy [a cím és keltezés Petőfi kéz­írása]”. (Petőfi Összes Művei. VII. 590.) 13. „Felelt a vendég: ’Sajnállak, szegény vár, / Hogy örömedet el kell rontani... / Csalatkozol; nem az jött, a kit vártál, / Az én nevem Bem, és nem Hunyadi.’ // Szólt vissza a vár: ’Én azzal törődjem, / Mi volt akkor s mi mostan a neved? / A név múlan­dó, változékony; ami / Örök, azt nézem én, a szel­lemet. // Nem a nevedről, hanem szellemedről / S annak müvéről ismerek reád: / Az vagy, ki voltál, négyszáz év előtt s most / Te mentetted meg a ma­gyar hazát!”’ Vajdahunyadon 14- László Ágnes: Levél Kéry Gyulához- Vajdahu- nyad 1907. febr. 7. A Petőfi Társaság irattári anyaga. PIM Kt. V-an V 4559/301/1-1815. Vajdahunyad, 1849. 04. 14. 194. ® 1. Bem képe bársonytokban 4. Papír, fém, textil, üveg 5. Tok: 12 X 0,5 cm; kép: 2,5 cm X 2,2 cm 6. A kép erősen megkopott. 7. Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest) 8. R. 90.27. 9. A téglalap alakú, piros bársonytok felső har­madában, középen, ovális kivágásban, üveg alatt látszik a portré. A kivágás peremét aranyozott, ba­bérmintás fémkeret díszíti. A kép színes litográfia. 154

Next

/
Thumbnails
Contents