Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

Az öreg Firsz megrendítő búcsúja

Amikor édesapám a Kútvölgyi kórházban elhunyt, édesanyámat éppen egy közeli kórteremben kezelték. „Mária, segíts!” - ezek voltak utolsó szavai. A nővér azt hitte, hogy Szűz Máriához fohászkodik. Pedig csak a feleségét szólította.

Mintha Ingmar Bergman filmjének végső jelenetét látnánk, amikor az addig egymással marakodó idős házaspár megfogja egymás kezét: „Nem tudhatjuk, hogy a szeretet bizonyítéka Isten létének, vagy a szeretet maga Isten.”

* * *

Temetésén Gobbi Hilda - egyebek mellett - ezt mondja: „Kedves Barátom! Búcsúzóul hadd idézzem utolsó szereped utolsó jelenetét Csehov Cseresznyéskert]é- ből: »Aszín üres. Hallani, hogy kívülről minden ajtót bezárnak. Csönd lesz. Csak a fejszék kopognak tompán, egyhangúan a cseresznyefákon.«

Firsz, az öreg inas, Te! - belépsz az üres szobába:

»Bezártak... elmentek... Engem itt felejtettek... Nem baj. Én majd elüldögélek itt... Ezek a könnyelmű fiatalok... Ha én nem vigyázok rájuk... Az életem elmúlt valahogy. Mintha nem is éltem volna. Hej, öregem, nincs már tebenned erő... Semmi sincs... Semmi bizony... Vén álomszuszék...«

Hát, barátom, vén álomszuszék, aludj jól! A viszontlátásra!”272

Balázs Samu sírja a Farkasréti temetőben

178