Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)
Az Alomfejtéstől A Napsugár-fiúkig
nek hívják, és történetesen ő az ötvenmilliós monarchia feje, nemcsak azért félelmetes, mert egyetlen kézvonásától függ az első világháború kitörése, nem is azért, mert ezt a kézvonást, mint tudjuk és mint a darabból is megtudhatjuk, megtette, hanem főleg azért, mert vénsége, mulatságos mimikája és enyhe iróniája mögé nem enged bepillantást. [...] Egyébként bájos öregúr ez a hosszú életű császár, milyen jó humora van, menynyire aranyosan tud intrikálni az éppen haló porrá váló, indolens Ferenc Ferdinánd ellen, milyen jópofa, amikor számítgatni kezdi: mennyivel is tartozik harminc éve tartott szeretőjének a sok süteményért és kávéért, mindez mégsem ő, lényének minden fontosabb vonása rejtve marad előlünk, mint mindaz, amit Ferenc József elfelejtett, amire nem akar emlékezni. Ez a bravúr az előadás értéke.”258 Két újabb színházi bemutatót (Herman Wbuk: Zendülés a Caine hajón, Gyárfás Miklós: Beatrix), illetve két filmfőszerepet (Kisfaludy-Zsurzs: Csalódások, Orkény-Makk: Macskajáték) követően, olyan előadás részese, amely a szakmában több szempontból legendássá válik. A Napsugár-fiúk Neil Simon keserűen lírai komédiája. Két idős színész valamikor együtt aratta sikereit, bár utálták egymást. Most felkérik őket egy közös tévészereplésre. A vígjátékot 1974 februárjában mutatja be a Madách Színház, egy évvel az amerikai film elkészítése előtt. Részlet Rajk András bírálatából: „két, a szerepre ideálisnak mondható színművész vállalta a feladatot: Feleki Kamill és Balázs Samu. [...] mai színművészetünkben aligha találkozik még két olyan egyéniség, aki lényének lehetőségeiben és színeiben pontosabban felel meg a megelevenítésre váró típuspárnak. Feleki Kamill úgy a legnagyobb magyar színművészek egyike, hogy a stílusa örökké mutatott rokonságot a bohócéval. [...] Feleki alakítása művészi érték, tartalmi kifejeződés dolgában az alapmű értéke fölé nő. Balázs Samu színészi egyéniségéről [...] hasonló mondható. A darabbeli párosban nyilván — és a betétjelenetből felismerhetően - ő volt negyven éven át a „Zoro”, a szikárabb, rátartibb, gőgösebb, „úribb” figura. Humora hallatlanul fanyar, görcsös látszatőrizgetésében emberi. A két művész kifogástalan együttműködésben játssza el, miért és miként lehetetlen kettejük (színpadi kettejük) mai együttműködése négy végleg elmúlt évtized együttmunkálkodása után.”259 A korabeli kritika joggal céloz arra, hogy a színészi tehetség mintegy „megemeli” az eredeti darab színvonalát. Ha ez lehetséges volt az Alomfejtés esetében, akkor itt még inkább az. „Balázs Samu talán soha nem volt ennyire oldott és könnyed, miközben nem veszti el ismert méltóságteljes lassúságát, a válaszok és mondatok kimért elnyújtását. Nyársat nyelt méltóságteljességét és feszültségteli, iszonytató lassúságát mindvégig finom léhaság szövi át: a jól nevelt fegyelmezettség alatt bujkáló közönségesség” - véli Molnár Gál Péter.260 168
