Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

Máig kottázhatják a színésztanoncok és színháztörténészek

írta, tisztában volt a szerep karakterével, a megállapodásban ugyanis benne foglaltatik, hogy Albrecht főherceg szerepének eljátszását vállalja. - Arra a meggyőződésre jutottam, hogy Balázs Samu magatartásának valóságos in­doka nem az általa említett művészi vonatkozású körülményekben, hanem abban a sérelemben keresendő, amely őt - felfogása szerint - a Nemzeti Színház részéről érte. A vizsgálat során tett előadása szerint ő sérelmezte azt, hogy Kovács Aliz (Major Tamás igazgató titkárnője), aki a szóban for­gó ügyben a Nemzeti Színház részéről eljárt, állapíthassa meg azt, hogy ő milyen szerepet játsszék, és milyen szerepet ne játsszék filmen: ez a sérelem azonban, még ha fennáll is, nem a Filmgyártó Vállalat részéről érte, és így sem logikai, sem érzelmi magyarázatául nem szolgálhat annak, hogy a film­gyárral szemben vállalt szerződéses kötelezettségét megszegje. A fegyelmi büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményként mérlegel­tem azt, hogy Balázs Samunak, mint olyan élenjáró művésznek, akit a népi demokrácia éppen filmszereplése megjutalmazásául a legmagasabb művé­szeti kitüntetésben részesített, fokozott, példamutató gondossággal kell el­vállalt szereplési kötelezettségének eleget tenni. Súlyosbító körülményként értékeltem azt is, hogy magatartásával a vállalatnak feleslegessé vált költ­séget okozott (paróka elkészítése). Mindezek alapján pénzbüntetés kisza­bását tartottam indokoltnak, melynek összegét négy napra szóló, összesen 2400 forint előrelátható kereset alapulvételével a 34/1950/1.27. M. T. sz. rendelet 10 § /1 bek.-ben meghatározott keretben állapítottam meg. Budapest, 1952. március 17-én Révai Dezső vezérigazgató helyett Tormási János főosztályvezető Említésre érdemes, hogy a fegyelmi határozat aláírója, két évvel később, fenn­tartásokkal fogadja a pályakezdő Makk Károly első filmtervét, a Liliomfit. Makk finom iróniával emlékezik rá: „A gyártási főosztály új vezetője valaha a Vörös Csil­lag Traktorgyár igazgatója volt: Tormási elvtárs. Viszonyunk egy kicsit feszült volt, mert korábban, a kinevezésére rendezett ismerkedési esten valami traktorproblé­mára került sor, ahol én mondhattam valamit - hiszen én valóban traktoros (is) voltam [...] -, ami a mindenhez értő szakembernek nem tetszett.”185 Egyébiránt az elmarasztaló ítélet nyomán - az anyagi veszteségen túl - édes­apámat különösebb szakmai hátrány nem éri, hiszen a határozatban idézett Fábri Zoltántól a későbbiekben is kap felkéréseket, akárcsak a visszautasított két élet­rajzi film - Erkel, Semmelweis - rendezőjétől, Keleti Mártontól és Bán Frigyestől. 118

Next

/
Thumbnails
Contents