Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
74 A kit tubov között két sátrat feszítettek ki, ahol négyszemközti és népesebb megbeszéléseket tartottak többé-kevésbé súlyos veszekedésekkel. Lakomát is rendeztek itt, és hogy ezen mi történt, az nem mellőzhető hallgatással. Az ebédnél jelen volt a két udvari bolond is, hogy a komolyságot tréfával enyhítse; egyik a cseh, másik a magyar királyé volt. Az előkelőségek között ott volt Csehország kormányzója, Zdenkó is, az igaz vallás és Mátyás buzgó híve. E kedélyes férfiú a két uralkodóhoz fordulva azt mondta, hogy az igaz vallást a bolondokon kellene próbára tenni; eresszék össze őket birkózni; előbbrevalónak a győztes vallását tartsák. A kormányzó ötlete mindkettejüknek megtetszett, és mindketten kiáltozással, tapssal biztatták bolondjukat a párviadalra. A magyar kis termetű, a cseh jóval nagyobb volt; erejük ismeretlen, bátorságuk egyenlő; azonban mindenki azt jósolta, hogy az otromba testű cseh fog győzni. A két király előtt már megkezdődik a viadal; sajátjai mindkettőt biztatják a győzelemre. Ott van a pápai legátus is, aki rossz néven veszi, hogy az isteni ügyet bolondok szerencséjére hagyják. Erre a tréfáról mindenki komolyra fordul, mintha testi-lelki üdvössége és méltósága a bohócoktól függene. Ez a kettő merészen csap össze, kézzel-lábbal nekifeszül; erővel, csellel verekszik. A kimenetel kétséges; hol a cseh csépeli, csavarja a magyart, hol a magyar a csehet, mindkettő teljes erővel tusakodik, a két fél kiáltozva nógatja a magáét; itt is, ott is óriási a zsivaj. Végül a magyar mintegy
