Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
Dragula, havasalföldi vajda fogságba eséséről Zengjetek ünnepi dalt! Láncot hord végre a zsarnok, már ha igaz, mit a hír szerterepülve susog. Zengjetek ünnepi dalt ismét, s víg dallamotokhoz járjátok, Múzsák, ünnepi táncotokat! És te, ki ekkora nagy diadalt vér nélkül arattál, bár győztél, mért vagy távol a tél közepén? Egyet kér mindőnk esdő szava, drága királyunk: arcod után vágyunk, térj haza végre közénk! Néped hasztalanul hív? Lásd, ezt kéri arád is, ezt anyád; mondhatsz zordonan erre „nem”-et? Panaszkodik Mátyás király Moldvában való hosszas időzése miatt Szarmata táj hegyei, s te, Dunánk kék árja, amely hét ágra szakadsz, s fekete-tengeri vízbe vegyülsz, vad, barbár tájék, hol régen a római volt úr, csakhogy megromlott közben a római nyelv, mért tartjátok urunk távol súlyos hadi-vértben? Már ezután csak a hús Don vize lesz itala? Négyszer telt meg a hold, négy hónap múlt el azóta, s még ma se zenghetjük boldogan: „Itt a király!” Vissza mikor tér hát? Mikor ujjong majd Buda pompás díszben, mert megjött hősi Neoptolemus? Küldjétek haza őt, ha akad még bennetek érzés: már kivirulva a nászt várja a kis Katalin! [Janus Pannonius]
