Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

A vlachok nepe a Duna túlsó oldalán lakik a Fekete-tenger meg ama terület között, amelyet ma Erdélynek hívnak, s amelyen hét német ajkú város áll. A vlachok tökéletlen és meglehető­sen romlott olasz nyelvet beszélnek. Egyesek úgy tudják, hogy hajdan római légiókat küldtek oda azok ellen a dákok ellen, akik ama földön éltek. A légiók élén egy bizonyos Flaccus állott, akiről kezdetben fluxusoknak, később betűcsere révén, vulucbusok nak nevezték őket. Utódaik azután, mint már erről szó volt, még a barbároknál is barbárabbá váltak. Korunkban Dracul volt a fejedelmük, egy jellemtelen és kétszínű ember, akit az Ige megtes­tesülésének 1456. esztendejében Hunyadi János, Magyarország kormányzója haddal legyő­zött, foglyul ejtett s egyik fiával együtt megölt, mivel pártütő módon átállt a törökök olda­lára; egy bizonyos Vladiszlavot ültetett helyébe, hogy uralkodjék a vlachokon. Dracul másik, Ion nevű fia megmenekült a kormányzó kezétől; kevéssel utóbb hadat szervezett, megölte Vladiszlavot, és atyai örökségének nagy részét visszaszerezte, a maga és apja ellen­ségeit kegyetlenül megölte. A szebeni tartományt megtámadva 4-2 fölgyújtott egy sor sűrűn lakott falut. A férfiak nagy tömegét láncra verve hurcolta magával a Havasalföldre, ahol karóba húzatta őket. A kereskedők portékáját, akik, bízva a hivatalos ígéretek­ben, drága áruikkal Havasalföldön keresztül vették útjukat, elra­gadta, őket pedig megölette. Vurciából négyszáz fiút rendelt magá­hoz azzal az ürüggyel, hogy vlach nyelvre tanítja őket, majd be­zárva egy mélyedésbe tüzet bocsátott rájuk s elégette őket. Nem­zetségének előkelőbb s vele szorosabb rokoni kapcsolatban álló férfitagjait gyermekeikkel és feleségükkel egyetemben megölette. Szolgáinak némelyikét derékig a földbe temettette, majd agyon- nyilaztatta, sokukat elevenen megnyúzatta. Egyik hadi vállakó­zása során elfogott egy Daim nevű férfit, az ugyancsak Daim nevű vajdának a fiát. A szeme láttára megásatta a sírját, a papoknak megparancsolta, hogy énekeljék el a temetési szertartás énekeit, majd ennek végeztével fejét vétette a fogolynak. A székelyek és erdélyiek magához hívatott ötven­három követét béklyóba verette, majd teljesen védtelen földjeikre betörve tűz és fegyver marta­lékává tett mindent. Hadvezérét, Cellinót, mivel nem volt hajlandó végrehajtani embertelen parancsait, karóba húzatta. Hatszáz vurciai férfi, akik egy másik tartomány felé haladtukban

Next

/
Thumbnails
Contents