Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
parancsoló ura; az országnak elég Mátyás, mégpedig azzal a bölcsességgel, amely nem szorul gyámra, gondnokra; csak azok mellé ad ilyet a törvény, akit megfontolásra és gondolkodásra képtelennek tartanak. Az ifjú indulatát effélékkel úgy tűzbe hozták, hogy amikor a másik beszélni akart vele, kereken visszautasította. Másnap a király utasítására Mihályt a testőrkülönítmény őrizete alatt gúzsba kötve a törökökkel szomszédos Vilagusvarumra viszik, amit Világos várnak értelmeznek. Rábízzák a két várkapitányra, akik a török fenyegetés miatt erős őrséggel tartják azt. Közülük az egyiknek Lábatlan Gergely, a másiknak Dolhai György a neve. A rájuk bízott férfit becsukják a börtönbe, őröket állítanak oda, a szökés minden lehetőségét elzárják. Egyebekben rangja szerint tisztességgel tartják. Kérésére megengedik, hogy régi, hű, ura ízlését jól ismerő szakácsa szolgáljon neki. A ravaszdi és egyben hű szakács három hasonlóképpen megbízható szolgatársával összebeszél ura kiszabadítására; a dolog megvalósítása érdekében váratlan török rajtaütést kohol; kiáltozik a várban, hogy itt a török, a testőrszázadot meg a börtönőröket kardra szólítja, maga is fegyverben handabandázik. A hiszékeny sokaság kitódul a várból; ő három cimborájával leghátra maradva úgy tesz, mintha követné őket, majd a kivonulók háta mögött bevágja a kaput, a várban visszamaradok közül egyet-kettőt ledöf, betör a tömlöcbe, és Mihályt előhozza, visszaadja korábbi szabadságát, és megteszi a vár urának. Akik a hamis riadóra kivonultak, nem láttak semmit, nyomban visszajönnek, és ott találják a kastélyt Mihály kezén, a kaput bezárva; megpróbálják erővel visszavenni, de elűzetve távoznak. Mihály tehát váratlanul menekülést és egyúttal várat lelvén megtölti a városkát hozzá ragaszkodó paraszttömeggel meg élelemmel, majd összehívja a barátait, a légióit, és őrséggel megerősíti azt. Mondják, hogy ezután emlékezetre méltó önmérséklettel élt, amennyiben életét és hatalmát visszanyerve nem öccse meg ellenfelei jogtalankodásának megtorlására törekedett, hanem az alsó-magyarországi török betörések visszaszorítására; a következőkben távol kívánt maradni az udvartól. A királyhoz később jelentést küldött szabadulásáról, tudatva, hogy többel tartozik egy szakácsnak, mint neki, mivel az egyikük igazságtalanul börtönbe csukta, a másikuk hűséggel kiszabadította a rabságból, ekképpen az egyik hálátlanságával, a másik hűségével szerzett magának örök nevet. Azt beszélik, hogy Mátyás nem kevéssé pirult emiatt; és nem is mutatta a bosszúság jelét. Ráébredt, hogy mások hibájából követett el kegyetlenséget, és ebből tanulta meg első ízben, hogy a rossznyelvűekre nem szabad könnyelműen odahallgatni. [A. Bonfini ■ A magyar történelem tizedei]
