Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

meg előreszegzett kopjával. Mátyás állandóan a nyilvánosság és a világ szeme előtt élt, nyilvánosan hallgatott meg mindenkit jóindulattal, nyilvánosan étkezett és beszélgetett is, úgy vélekedve, hogy a sötétség az aljas tettekhez illik, míg a tisztes életnek a világosság nagyobb díszére válik. Mindenkit készséggel beengedett, és a belépő kívánságát nyomban teljesítette; nem tette próbára a kérelmezők türelmét, nem intézkedett udvari hivatalnokseregek által, hanem ő maga egyedül adott, csinált, fizetett mindent.

Ellenfeleit is legyőzte a megtorlásban, barátait is a jótettben; jó szerencséjében nem hitte el magát, hanem hálát adott az istennek, többet remélve attól, ha jó dolgában hálálkodik, mintha a bajban fogadkozik. Félelmében kedélyességet mutatott, jó sorában megfontolt jóindulatot. Nem orrolt meg a nyíltan beszélőkre, kinevette a kérkedőket; a komédiásokat és a sarlatánokat túlzottan is becsülte. Csak a saját erőből szerzett dicsőséget ismerte el; a bölcsességet inkább tettel, mint szóval gyakorolta. Barátaival kegyesen, ellenségeivel irgalmatlanul bánt. A csatában kemény harcos, a győzelemben engedékeny, könyörületes, az érdemesekhez pedig a legkegyesebb vezér volt; a hadművészetben a legjártasabb. Nemcsak arra rendelt időben kezdett csatát, hanem sokszor menetelés közben adódó alkalommal és pokol időben is, amikor az ellenfél

azt képzelte, hogy feltétlenül biztonságban van, és a hadászatban addig ismeretlen találmányai voltak. Kérdéses, hogy egy-egy hadjárat megkezdésekor óvatos volt-e vagy vakmerő, noha a horoszkóp megtekintése nélkül semmibe sem fogott bele. Hihetetlen gyorsasággal utazott, és gyorskocsin naponta száz mérföldet tett meg. A fáradozást és a virrasztást remekül bírta; hely és idő szerint megfelelőképpen volt a katonákkal szigorú és elnéző. A szökevényekre és árulókra kemény büntetést rótt, a többieknek megbocsátott; nehezen gerjedt haragra; ha megharagudott és felbőszült, nem csillapodott le könnyen.

[A. B o N F1NI • A magyar történelem tizedei]