Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
se szenvedjen részéről mellőzést vagy elhanyagolást, háborúit pedig úgy viselje, hogy meglássék rajta, hogy semmi egyebet nem keres belőlük, csak a békét; a birodalmat pedig nem csupán a jelenre, hanem a jövőre is az ellenségektől mentessé és békéssé tegye. A szerénység és a fegyelmezettség pedig mint minden embernek, úgy a királyoknak is — akik majd más királyoknak példaképül fognak szolgálni - a lehető legszükségesebb. Mit szóljak a bölcsességről, minden erény szabályozójáról és kormányzójáról, midőn az embernek semmiféle, még középszerű tette sem nélkülözheti azt? Milyennek és mekkorának kell lennie annak a királyokban, akik mindig a legfontosabb és legkomolyabb dolgokkal foglalkoznak? Valóban, a tudományosság és az ékesszólás semmi módon sem hiányozhat abból, aki az embereknek oly sok ezrein fog uralkodni, oly sokért lesz felelős, oly sok és különféle dologban fog dönteni. A műveletlen király ugyanis — ahogy azt általában ilyen helyen mondják — megkoronázott szamár. Mert hogyan fog törvényeket hozni, véleményt mondani, igazságot szolgáltatni, hogyan fogja az országot kormányozni, ha nincsen neki — nem azt mondom, hogy valamelyes vagy közepes, hanem — igen nagy és tökéletes jogi tudása? A legkiválóbb ékesszóló tehetség nélkül nem fog tudni akár a városban, akár a táborban tartott gyűléseken beszélni, a tanácsban véleményt adni, a követeknek vagy másoknak, akik hozzá jönnek, feleletet adni. Nem is említem a matematikai tanulmányokat, amelyek neki a háború viselésére és a hadvezéri hivatal teljesítésére szükségesek. Hát az, amely az erénynek mintegy tulajdon nevét vette föl, az erősség mennyire kívánatos a királyoknak nemcsak az ellenséggel szemben s a léleknek és a testnek minden betegsége ellen? Hát az ügyek intézésében és a fejedelemnek minden ténykedésében mennyire szükséges neki a lélek emelkedettsége s az emberi dolgoknak megvetése? A jámborságnak és a vallásosságnak pedig annyira benne kell lennie és bele kell vésődni a királyi lélekbe, hogy ne gondolja, hogy a legcsekélyebb dologba is belefoghat isteni segítség nélkül, sőt gondolja meg, hogy egyáltalán semmi sem sikerülhet neki az isteni jóság segítsége nélkül. A királyi lélekből pedig minden kegyetlenségnek, minden féltékenységnek s minden rút és tilos gaztetteknek, a lélek minden szenvedélyének és háborgásának a legtávolabb kell lennie. [ A. Brandolino • A köztársaság és királyság összehasonlítása]
