Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

tartják. Erre vall az a sok tapasztalt szakács, a finom ételek, a szeretők és olyan effajták tömege, akiket tisztességgel nem lehet a nevükön nevezni. De irigykedni, mást megrágalmazni: ezt tartják ők udvari mesterségnek, ezt világias jártasságnak, mert ezzel

igyekeznek másokat elnyomni, magukat kiemelni. De óhajtjuk is, hogy ez a főbűn csak legyen is az övék, mert ahogy a költő mondja:

«Gyötrőbb kínt soha még nem eszelt ki tyrannus, Mint az irigység»

A restség pedig, amit a görögök «acedia»-nak neveznek, úgy befonja őket, hogy örökké pihennek, örökké álmosak, elhanyagolják az istentiszteletet, s legtöbbször délig alszanak. Színlelni, tettetni, szavukkal, arcukkal, de nem szívükben, jóságot mutatni, álnok hízelgéssel behálózni az embert: ez szerintük a mesteri, ügyes elmeél. De hogy az igazat bevalljuk, egyet nagyon utálnak, attól hévvel riadoznak, azt éjjel-nappal töprengve, szorgosan kerülik, annak a látványától borzadnak, attól félnek, és soha, sem kéréssel, sem fenyegetéssel, rábeszéléssel, sem példákkal rá nem vehetők, hogy megkedveljék. Olyasmiről beszélek, amit a pokolban leledző dolgok közé számítanak.” Valamennyien mohón kérdeztük, mi az az egy? Mire Mátyás király azt felelte: „az ínség, attól menekülnek annyira a papok! Ennek a bajnak a székhelye pedig a pokolban van, mint Vergilius poéta az Aeneis VI. énekében bizonyítja: ott, ahol Orcus, azaz a pokol torkában levő sok szörnyet felsorolja, ezt fűzi hozzá: «Rosszra bújtogató Éhség honol és a rut ínség...»” így leplezte le Mátyás király a rossz papokat a maga elmés beszédével!

lő;

[ G . Marzio • Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről}