Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

Azonban amiko r az üdvösség ezernégyszáz fölötti hetvenötödik esztendeje beköszöntött, végbement Szabács minden dicséretre és emlékezetre méltó bevétele, amelyet azonban a Száváról helyesebben alighanem Szavácsnak mondhatnánk. Mert amint fönt elbeszéltük, miközben a királyt lekötötte a cseh háború, a török a Száva partján felállította Szabácsot, hogy ne csak a szerémi vidéket támadhassa meg kényelmesen, hanem a Pannóniákat meg a Noricusokat is, és bár Gábor érsek igyekezett megakadályozni az építkezést, nem tudta ókét elhajtani. Most viszont, hogy Csehországban a helyzet rendeződött, Morvaország és Szilézia lecsendesült, a két királlyal létrejött a szövetség, Mátyás elszánta magát ennek az erősségnek a bevételére, melyet a török a keresztények vesztére állított, jól tudva, hogy ha ezt a kastélyt le nem rombolja vagy nem veszi a hatalmába, a Pannóniákat kétségkívül örökös támadásnak teszi ki. Ezért a következő télen tekintélyes sereggel nekiindult, mégpedig azzal az elhatározással, hogy vagy ott veszti el az életét, vagy megszerzi az elpusztítására állított gyűlölt várat. Bátor és állhatatos elszántságát szerencse kísérte, mert akaratát megvalósította. Mahomet, aki tudta, hogy Mátyás körülbelül hét éven át a cseh és lengyel hadakozással foglalatoskodott, meghallotta, hogy visszatért Magyarországra, mire elhatározta, hogy Szabácsot teljességgel felújítja, tudva, hogy míg az áll, a pannon nem fog nyugodni. Ezért a testőrcsapatokból kiszemelte a legerősebb embereket, és a várat ezzel a roppant őrséggel rakta tele, sőt, hogy ez osztag válogatott voltát láthatóbban is kimutassa, mindenkinek, akit oda osztott be, mint mondják, saját kezével tűzött tollat a süvegére, vagyis turbánjára. Mátyás tehát négy légió kíséretében érkezik a Szávához, a túlparton üt tábort, minden reményét a gyorsaságba és a tél keménységébe veti, mert abban bízik, hogy e kettő útját állja a török segítségnek. Késedelem nélkül átkel a Száván, az új település köré odavontatja az ostromtornyokat meg a rézágyúkat, sövénnyel, árokkal veszi körbe, hogy semmit se lehessen ki- s behordani. Majd éjszakai támadásra lendül, nem hagy el módot, munkát, nem enged pihenést a bentieknek; mindkét részen óriási az öldöklés, és sokszor a falak omladékain meg a tornyok tetején verekednek. Végül a keresztények visszaszorulnak. Azt mondják, hogy a király bakaruhában egy szolgával s egy evezőslegénnyel csendben beszállt egy sajkába, és hogy a bástyákat közelebbről szemügyre vegye, a falak tövében hajókázott, és mindent megvizsgált. Amikor az őrszemek észrevették, a törökök nyomban a csónakra irányítottak egy ércágyút, melynek lövése leterítette a szolgát, az álruhás fejedelem azonban ijedelmét elnyomta, és folytatta a szemlét. Ezt merész tettnek mondták.