Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912 öntudatlanul csak azért cselekszenek (jót, rosszat), mert nem következtetnek tovább. Somló Lili2 - aki nem gondolkodó - ezeket mondja: „Milyen furcsa elgondolni, hogy minden föld már valakié”, és „mikor kicsi az ember, azt hiszi, király van, alattvalók és ilyeneket. Aztán nem törődik sokáig semmi ilyennel, aztán egyszerre csak nagyon meg van lepve, hogy minden úgy van, ahogy gyerekésszel elgondolta.” Ha válaszolni tudnék Ady Léda búcsújára és [Kaffka] Margit hajnal versére.3 Adynak [...] Margit verséről az jut eszembe, hogy én nem a véres felfordulást, de a szép épületes rendet várom. Másnap reggel, kizártsági érzés, pusztán mert nincs egyéni jogom újat akarni társadalmi felfordulásban. De ez csak látszat. (...) Álltunk a ház előtt éjjel, szép duplafedele hajlott homorúságát néztük az égen. Süppedő arányait a fenyők alatt és narancsszín világú életet rejtő szobáit, s mondtam, mily furcsa, hogy köztem és e ház építői, régi-régi lakói közt nincs vérségi kapocs, pedig kell lennie öröklött tulajdonságoknak, mert hisz az én lelkem egy részét Körtvélyestől kaptam, és ők is. Nekem is ugyanaz a ház volt első, örökre bevésődő képzetem: „a ház”, s mindeniket véle hasonlít össze a fantáziám. Magasabb, mint Körtvélyes, derűsebb vagy komorabb, laposabb a fedele - s ez lett az életbe magammal vitt mérték, és sok más közös benyomás: a hegyek kékje, az ablak rácsa ugyanazt a rajzot metszette ki számunkra a világból. Eleinte mindenről volt képem, később rájöttem, hogy ezek a képek csak hasonlatai valaminek, amit nem tudok. Mennyi vész el az impresszióból és megsejtésből, mire tudatossá, gondolattá válik, mennyi anyagot áldozunk fel a formának, ezen átemberesítő eszközünknek. Már a gondolat is forma, mert mondatalakjában beszédeszközökhöz szegényedette[n] nyilatkozik. Az anyagnál mindig szegényebb anyagban az ember, s csak a forma, csak önmaga által gazdagodhatik, és gazdagíthatja az összességet. A falvak.4 Rákóc: veszekedő kis szomszéd és rokonság. Pipázgató agglegények s kényelmesen terpeszkedő fák lakatlan kertben, melyet öreg bácsi ápol, s nem zsákmányol ki, gazdagít. Körtvélyes: virágok s omló kőfalak örökéletű vadszőlő alatt. Dolha: [parókia], lányok. A kis templomot hársfa toldja, vadászkastélya - tán sohse látott - száz kastélyú dús nagyúrnak. Rákóczi egy éjen pihent benne, egy vacsorát tálalt néki a ház, s kiindulópontja, otthona sok hontalan zsidónak, kiknek furcsa, hogy gyökerük van, rögzített Ahasvérusok, kik csak lelkűkkel vándorolnak tovább, vagy vándorolnak, s rögzített a lelkűk. 2 Somló Lili: grafikus, illusztrátor. A tízes években írókról, költőkről készített portéi jelentek meg a Nyugat hasábjain, pl. Szép Ernő, 1912; Karinthy Frigyes, 1913; Halász Imre, 1915. Később Ignotus felesége lett. s Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet (Nyugat, 1912.1. 890-891. old.) és Kaffka Margit: Hajnali ritmusok (Nyugat, 1912. II. 36-37. old.) 4 Körtvélyes (Ni2ny Hrusov) Varranó (Vranov), Rákóc (Rakovce), Dolha (Dluha) és Nagymihály (Mihalovce), illetve az Ondóvá túlpartján a híres búcsújáróhely, Kolcs-Hosszúmező (Kolfove Dlhe) közvetlen szomszédságában fekvő falu volt. Itt feküdtek a család birtokai. 70
