Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)

Naplójegyzetek

1938 Még azt is elfogadom, hogy a nem kételytelenül asszimiláltakkal szemben (bármily fajúak) gya­nakvóbb legyen a társadalom, és erősebben torolja meg az ellene való vétséget. Lemondanék a bíróság előtti kétes értékű egyenlőségről, ha az emberi tudat előtt egyenlő lehetnék. Van még egy csoport: asszimiláltnak látszó „fajvédő” zsidó - olyan egyének, akik valóban nem érzi magukkal egyenlőnek a nemzsidót. Ezek olyan elszórtak és ostobák, hogy a zsidók maguk kiközösítenék őket, amint módjuk lenne rá, ha asszimilálni engednék őket. Ezek magánőrültek, s ha ma talán sokkalta többen is lennének, mint hinném (ezek a nem vallásos különködők), akkor ez valami tömegpszichózis számlájára írandó. Ha ez az érzésük csak érzés marad, és semmiben sem nyilvánul, ám érezzenek amint akarnak, ha pedig megnyilvánul, joggal mondhatók másod­rendű honpolgároknak, mert azok is. Jóérzésű ember kerülni fogja őket - ezek zsidó-nácik. Mindezek után az igazán asszimilált zsidó mindenben olyan, mint az a csoport, akihez asszi­milálódik - en plus606 némi idegesség (speciális idegesség) és az, hogy hevesebben reagál az antiszemitizmus kilengéseire, mint más nemzsidó, nem csak erkölcsi objektivitással, de egyéni, „ez velem is megeshetnék” félelemmel. Ha az asszimilált zsidó magyarérzésű, talán hajlamosabb az új magyar érdekek megértésére, mint a régi tradíciók nagyrabecsülésére. Szóval talán hajlamosabb a progresszív magyar szem­pontok képviselésére. Ha kapitalista - és csak mellesleg magyar is talán nüanszokban fog különbözni más kapitalisták magatartásától. De germán kapitalisták is szállítottak franciáknak fegyvert. Ennél többet egy zsidó sem tehet. Ha nem gáncsolják el a fiát a pályáján, eszébe sem fog jutni az, hogy a „zsidóság” érdekeit szolgálja. Ha katolikus, talán még intenzívebben fogja kidomborítani a katolicizmus általános embersze­rető vonásait, mert védve érzi magát általuk, mert megváltva érzi önmagát, és mert kevesebb tradíció és gyerekkori szokás köti a liturgiához, a katolikus formavilághoz. Ha álkatolikus, még buzgóbban fog keresztet vetni és külsőségekkel mutatni, mint más farizeuskodók. Ha proli, kevesebb gyökér fogja kötni a faluhoz, mint az erősen faluból eredt egyéb magyar prolit. Talán mert félművelt több akad közte: hajlamosabb lesz a végletességekre. De ezt már ma nem is merném állítani. Ha intellektuel, akkor vagy magyar alapon áll, s akkor magyarsága valószínűleg még hevesebb lesz, mint a hozzá [hasonló] egyébként fajtiszta intellektuelé. Jobban fog hasonlítani a vállalt szerelemhez, mint a magától érthetődő testvérszeretethez. De mindkétfajta érzés megbízható­sága az egyén tiszta és becsületes jellemétől függ. Testvér is cserben hagyhatja a testvért. Szere­tő is áldozhat a szeretőjéért. Érzését, magyarságát mindenesetre színezni fogja az eredete. 606 sőt, ráadásul, plusz 480

Next

/
Thumbnails
Contents