Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1938 lottan más síkon. Ezt a síkot pedig, hogy ne maradják absztrakt, elébb meg kell élnünk, meg kell sejtenünk, és beleszőnünk erkölcsi, szociális, tudományos életünkbe, különben nem izgat a mesében sem. (...) Ajáték komplex fogalom: van utánzó játék, alkotó játék, sportszerű játék, szexuális játék, harci játék, és van mese-játék: a gyermek gesztusokkal helyezi bele magát a mese hitvilágába, esetleg eljátssza epikusán az ebből a hitvilágból eredt cselekményt. „A falusi felnőtt embernek a mese ma éppoly fontos, mint a kisgyereknek, pedig nem idegen a praktikus élettől. Számára a mese a kedvelt elbeszélő irodalom.” - Tagadom: ma csak igen kis szigeteken van ez még így. De ha így is van, akkor csak azt mondjuk vele, hogy a falusi nép szereti az irodalmat, mégpedig azt, amelyhez hozzáférhet, és amelynek hagyománya van az ő közösségében. Azt kellene kimutatni, hogy a falusi ember azért szereti a mesét, mert annak a hitvilága még elevenebb nála és benne, mint a városi emberében. Ha irodalom a paraszt számára a mese, akkor már nem valóság. Annyi igaz, hogy átlagosan elvárjuk az irodalomtól: 1.) hogy valóságot közvetítsen velünk, 2.) és hogy valószerűen hasson. Ha tehát a paraszt szereti a mesét: ez azt bizonyítja, hogy a mese valószerűen hat rá, és hogy hisz még abban a hitvilágban („hiszeget” benne), amelyet a mese közvetít. Kétlem (amit pedig Ortutay is állít), hogy a paraszt a mesét valóságnak hiszi. Azt hiszem, úgy hisz benne, mint én a Háború és Békében és Csipkerózsában egyaránt hiszek. Lehetnek persze kivételek. A „valószerű”, tulajdonképpen meg-nem-valósult, de megvalósulható (potenciális) valóság. Azaz még ettől is más: olyan valóság, amely megvalósulhatott volna. (...) A csoda: kibékülés a mindenséggel, a csoda: a száműzött visszahelyezése rendeltetése helyére. Merném mondani: az egyetlen, ami a totális valóságból (és valóságot csak a totalitásban lehet valóban megélni) megnyilatkozik számunkra. A mese hitvilága átértékeli a határokat. Más határokat és ellentéteket állít fel, mint a “mieink hivatalosan”, de ezzel szemben sokkal megdönthetetlenebb határokat állít fel. A kutya ugyan szalonnává válhatik a mesében, de a jó talizmán sem válhatik rosszá, hajói kezelik. A rendeltetés nem másulhat meg, ha engedelmeskednek neki. A helyes felismerés nem lehet téves. 100%-a igaz. A boszorkány nem lehet jó. A hős nem lehet elbukott, és csak a kiválasztott lehet hős. Sőt szigorú törvények szerint történhet csak minden „átalakulás” a mese hitvilágában. Ez a világ abban is különbözik a miénktől, hogy „áttetszőbben” nyilatkoztatja meg törvényes voltát. (...) 470
