Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1936 mindazt, amit a világháború utáni komplikációkból megérez a kisember a kis világvégi községben. És mindezek mögül kiviláglik az, ami a szüzesség valódi tartalma: „a bölcs szűz, aki nem engedi kihunyni a várakozás, a remény olajmécsesét”, aki örökké várja a Vőlegényt. Isten segedelmével! Tavaly óta mama megüresedett helyét foglaltam el az asztalfőn. 10 éve halott volt már szegény mama. Addig nem volt erőm lemondani róla, hogy én vagyok a gyermek. Megöregedtem, amint az asztalfőre kerültem. (...) 909-ben írtam: „Megmértem a szerelmet és könnyűnek találtam.” Jó bíz 40 évesnek lenni, legyőzött érzéken állani, kitakarított, fátyoltalan szobából nézni az életet. - Ma 51 vagyok. Mit ér egy új öröm, egy új ház, ha a régit ott kell hagyni érte? Egymás mellett kéne lenniök a gyönyöröknek, és nem egymás után, apagyilkosan. A tájban megszólal a késéles emberi hang. Az evezősök beszélnek, és kiszakadnak a világból. A beszéd választja el az embert a többi lénytől. A beszéd, mely hazug, mert tökéletlen kifejezés. „Abortáló készüléke” minden igazságnak. A fák megérlelik gyümölcsüket, az emberek elvetélik szóban. Az ember akkor természetes, ha emberi, nem ha természeti életet akar élni. Az igazi naivitás hisz az emberben. Minden szépség gyereket követel. [Búé] finomsága, melyet sehol sem érvényesíthet - még önmagában sem, mert nincs hozzá lelke, esze. Ajó Isten segedelmével. Ajó Isten segedelmével! Idővel minden természeti tünemény feletti megvidulásunk emlékezésbe válik. Emlékszem, illetve ráeszmélek, mit éreztem hajdan, mikor úgy ilyen messziről került, szelíden „teli kosárral fűjdogált a szél”. „Emlékszem rá, milyen izgatottan keserű volt a bodzák szaga.” Fáj kissé ma - régi naplót olvasva -, mi minden megrázó gazdagsággal rakott volt minden napom. Ma rendesen ilyenekkel foglalkozom: „Fáj valami testrészem, mit jelent ez?, Mennyibe kerül 1 kg hús?, Van-e elég tiszta törölköző?, Megsértődik-e X., ha aludni megyek?, Fáradt vagyok, össze kell írni a komissiókat!” - Azelőtt is volt technikai része az életnek, de nem érzett az íze, mire felolvadt az akkori bő életnedvben. Ami mindig új marad, az a félelem és, furcsa dolog, az Istenbe vetett bizalom. Furcsának nem a hitet, de a félelem és a hit ezt a furcsa és paradox párosodását nevezem. Még ma is azok lennének a témáim, mint 20-30, sőt 40 éve. De a hús, a szirmok, hol van? A humorérzék is megmarad - nevetni, sőt mosolyogni is lehet még vénülőben. De a fantázia elszikkad. Ezt főleg tavaly óta érzem. Tán ez is a klimakteriális tünet. Egy nőnek olyan életprogramot kéne csinálnia, melyet 50 éves koráig megvalósíthat. Következzék még egy felelőtlen esti séta a megrokkanás előtt. De „tervpubertással” megvénülni gyakran fáj. Az ember nem lesz butább, de reakció-szegényebben, szürkébben asszociál. Vajon igaza van-e Gergnek? Mikor egyszer azt panaszoltam, milyen szorongó félelmet érzek arra a gondolatra, hogy már nem fogom megírhatni, megfesteni „a penzumomat”, azt mondotta, ezt fiatalon is érezheti bízvást minden mulasztott óra után az ember, mert a mai képemet már nem is festhetem meg egy esztendő múltán. Nem tudom, Goethe melyik Faustját írta meg 50 éves tervezgetés alatt és után. Szerintem nem „öregkora Faustját”, de összes Faustjai szintézisét, azt, amelyik neki szánva volt: az egyetlent. De meg 450
