Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1936 túszokról ábrándozott, mialatt előadott a rossz szagú falusi iskolában, s otthon a kis gerendás, füstös vaskályhája melletti szobában. Mindig kis falvakban tengődött, és ijesztő csúf volt. Arca olyan, mintha vigyorogna. Termete hajlott, mindig zavarban van, vizenyős kék szeme könnyes, kezét dörgöli, de hangja kedves, elevenen, jól beszél el. Valami gyermekded élénkség világítja meg időnként vonásait. Nemcsak érzelgős, de szenvedélyes és érzéki is. Folyton viszonya volt valakivel - átvándorló piktorokkal, segédtanítókkal, mesteremberekkel és főleg gazdatisztekkel, kiknek szobát adott ki (ha néha úgy jött, hogy két szobája volt a tanítólakban). De azt hiszem, sose tudta, hogy viszonya van, hogy elvesztette szüzességét. Csak álmodott, és ezért kedvelte tán az átvándorlókat, akik növelték ezt az álomérzetet - „eltűntek” életéből. Végre közel 45-50 évvel egy fiatal, 24 éves állásnélküli gazdász közeledett hozzá. Akkor még jó parti volt- közel 30 éves szolgálat, 2400 ck nyugdíj. Fizetését ugyan már akkor se kapta kézhez, mert állampolgársága nem volt rendezve. De azt hitte, ez átmeneti zavar csak. Mindenki azt hitte, ha egy bizonyos dátumig hozzámegy csehszlovák honosságú jegyeséhez, ennek a honosságnak visszaható hatása lett volna az ő állampolgárságára. De azt mesélik, ő 4 nappal elhalasztotta esküvőjét, mert nem készült el a mennyasszonyi ruhája és a mirtuszkoszorú. Óriási lagzit csapott- eladósodott. Azóta ügye rosszra fordult, hánytorgatni kezdték illetőségét. Evek óta nem kap fizetést, tengődik. Csak házassága óta akarják számítani működését, penziótól persze elesne így. Tönkremegy. A pap haragszik rá ilyenek miatt: kérvénye miatt a zsidó boltos jegyző fiához fordult tanácsért. „Nincs szükségem a Klein eszére” - dörögte a pap, mikor ezt a jogi tanácsot proponálta. A pap utálja, mert csúnya: „Ha egyedül lennék vele egy szobába zárva se jutna eszembe, hogy asszony” - mondotta a szent ember. Inkább 18 éves kis prepákat569 hozat le Morvából segéderőnek, akik csinosak valóban. Azért is őrről a pap, mert állítólag Kozianszka férje azt mondta - zsidó előtt pláne -, hogy az ő elhunyt pap bátyja szebben prédikált, „pedig csak azt mondtuk, hogy a hangja volt szebb” - nyögi Kozianszka. A tanfelügyelő haragszik rá, mert tévedésből előbb a szlovák, aztán a cseh himnuszt énekeltette. Szemére vetik hol azt, hogy magyar szellemben nevelkedett, hol azt, hogy lengyel vérből való. Ha a tanfelügyelő rászólt, olyan szerencsétlen, hogy mindjárt sírva fakadt. A tanítók keresztelőjén az ünnepi torták, libacombok és egybegyűlt ellenségei előtt kifakad, hogy „le tudná lőni a tanfelügyelőt, mert ellenséges vele szemben, igazságtalan”. Sokat ad finom modorra és műveltségre. „Tetszik tudni, nem akarok semmit se mondani, de a mai kollégáim - a fiatal tanítók -, nem tetszik elhinni, ha beszélgetek velük, az rettenetes. Még csillagászathoz sem értenek.” Megírni ezt az álomszívet, amint szegényes kis kalandokon, esőverte őszi nyomoron keresztül bukdácsol - a mirtuszkoszorúja - a veszte felé. Két pap alakja - a drága jó Matuscsáké570, aki tartotta benne a lelket. Ha goromba is volt velem néha, máskor intett: „Ilona, Ilona, uralkodjék a természetén. A szegény édesanyjának is sok baja volt, de ha vendégek voltak náluk, sohasem láttam másként, csak kedvesen, tisztán mosolygósán. Legyen maga is olyan!” - Ebbe belevinni 569 egyházi tanítóképzős növendék 570 Matuscsák János, a körtvélyesi pap. A Moscovitz család közeli barátja. 448
