Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1928 Istenhez. Ezt vallja már egy régi hindu szekta is, Maya D(i)enerin und Vehikel der Weltseele.426 Mi a speciális ezen művészi teremtő aktusban, hisz az iparos is emberi céloknak testet adója, a tudomány is „gondolat-” - és „szó-”, - sőt képlet-testet ád eszmének? A speciálisan művészi: az egyesben a mindent jelentő kapcsolatot, szóval az individuummal együtt az individuumot mintegy magaoldó, de fel nem oldó rendet „megszemélyesít”. Az individuum csak legintenzívebb izzásában alkalmas erre a másra. Azonkívül speciális anyaga a művészetnek nem az anyag a maga eredetiségében, de az anyag a maga érzékelhetőségében, emberi jelentőségében. A forma nem a festék, de szín, nem a test, de a plasztikus forma, nem a hang, de a szó, és vélem, ugyanaz megvan a zenében is. Az architektúra anyaga sem csupán a puszta kő, fa, vas, de a gravitációs törvények, a dolgok viszonya a föld vonzóerejéhez és a mi egyensúly érzékünkhöz. Egyáltalán minden képzőművészet alapján ez a „föld vonzó ereje rejlik” mint olyan, vagy látszólag látszatra vetítve. (A repülés és a „holdba repülés” mozgatja meg eddigi formánkat.) Ezt most nem tudom precízebben kifejezni. A néző nem csak az ábrázolt tárgyat látja, de magát a képet is, mely kényszeríti őt a művésszel (ez az irányban öntudatosabb és mélyebb egyéniséggel együtt) megtenni azt az utat, melyet a művész megtett. Szóval alkotóvá váltja a nézőt. Intenzitását fokozza. Aquinói Tamás szerint „a szépség a láthatóvá (érzékelhetővé) vált isteni akarat és harmónia”. A művész mint olyan, lehámozza a néző számára az isteni világrendről a holt burkot, és kényszeríti a nézőt arra, hogy vele hámozzon. Kétféle lehetőséget érzek itt: a célból visszasugárzó klasszikus megoldást és az „irányokat jelölő”, cél felé sugárzó művészetet. (1., Krieg und Frieden427, 2., Karamozov). A görög templom és gótikus dóm. Talán Mozart és Beethoven 3., Tiziano és Tintoretto (külsőleg rokonok időben és „tartalomban”). Mi történik a műtárggyal? A műtárgy maga az eszme valóra váltása, első lépése a megváltás felé, azáltal hogy materializálódás. Igazi létét az bizonyítja, hogy nem csak van, de hat is, cselekvővé vált. Még ha elpusztul is (minthogy egész kultúrák elpusztultak), még ha az egyén nem is ösmeri a műtárgyat, megvan. Ma már mindenki egy kicsit Michelangelo szemével lát, egy kifejező gondolatot utána tud gondolni az átlagos kortárs, aki az empíriában rendesen utód, sőt néha késői utód, mivel a szellemi kortársság nem azonos az empirikussal, akkor is, ha sohasem hallotta vagy olvasta. Ma lehetséges, hogy egy közepes iskolásgyerek felfedezze a Pithagorasz- tételt. De mi történt a modellel? Ez a mélyebb titok, mégpedig azért, „mert a másik kreatúra” iránt a mágikus világrend elhalványulásával elvesztettük az érzékünket, csak közvetett utilitarista „verdinglicht” vagy etikus (szeretet) viszonyba tudunk hozzá kerülni. „Hozzá kerülni” - mély magyar szó, megkerüléssel és kerülő úton, médium által megélni valami „idegent”. De hogy történik vele (a modellel) valami, ezt tanúsítják a régi mágikus hitek (a klinikákon végzett kísérlet az átszűrt viaszmodellel), a stigmák, az, hogy Cézanne felfedezte a tárgyat, akkor, mikor alig utána derengeni kezd az új mágikus érzék. Gerg kedves ötlete a festővel, aki börtön és javítóintézet helyett „kifesti a bűnösből jó lehetőségeit”, és a portré áthasonulásra kényszeríti a modellt. Különben nincs-e utánzó ösztön, és mit utánoz szívesebben az ember, mint saját kiemelt és kiélezett lehetőségeit. Ezirányban hat 426 Maya szolgáló és a világiélek hordozója. Lesznainál írásmódja: Mája. Magyarázatát 1. a Fogalomtárban. 427 Háború és béke 376
