Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)

„Mindenképpen úgy érzem, ez lenne a fő könyv” - Lesznai Anna naplójegyzeteiről (Török Petra)

optikai perspektívától eltérő rendszerek uralkodnak. E rendszerekben a kép elemei egyenrangúak, a kompozíció egészének és zártságának rendelődnek alá. Ezeket a jellegzetességeket véli felfedezni Lesznai kedvenc művészei: Bosch, Brueghel és Cranach képein is: „Wienben [Tolnay] Károllyal Breughel és Cranach előtt keletiekre gondoltunk. (...) A mese úgy díszíti a végtelen teret, mint az arabeszk v[agy] a folytatható ritmikus ornamens. (...) Az ornamens a teret, a végtelen szimbólumát teszi értelmessé: vallásos. Cranach (...) Paradicsom-képe, bár szimultán több eseményt ábrázol, mégsem szőnyegszerű, de hierarchikus (alá- és fölérendelő, nem egysíkú, sem szín-, sem alak-, sem tér-, sem jelentés-perspektívában). Breughel ezzel szemben mágikus, nincs sajnos eléggé előttem már emlékben, de tudom, hogy kompozíciója mélységértékeit legyőzőén (pedig intenzívebbek, mély a perspektívája mint Cranachnak, egyáltalán intenzívebb, nagyobb művész) szőnyegszerű legtöbb képén (a szép sárga lovag nem!). Minden ábrázolt lény egyenértékűen mágikusan ragyog és él, az ember és a fa és a kő és a tál egyformán, egy fokban egyének és nem egyének. Az embertípusa nem lelkes, és minden alakot lenyűgöz kemény feszülő varázsegységével a kép tere. (...) A keletiekkel valamiben rokon ő is, de Cranach erősebben.”113

A népművészet formakincsének és a mindig is példaadónak tekintett keleti művészet formanyelvének és perspektívájának sajátosságait leszűrve és ezekből kiindulva Lesznai felismeri, hogy igazi alkotói területe valami a „vizuális mesemondás és a dekoráció között”.114 A „breugheli” korszakban, a paraszti életképek alkotói periódusában korábban ismertetett pszichológiai okoknak köszönhetően formákkal, vizuálisan mesél, és igyekszik mindent megőrizni, archiválni. A motívumokkal szinte megtölti, „teleírja” a papírt. E „mindent befoglalás” vágya azt eredményezi, hogy a rendelkezésre álló képtér a lehető legkevesebb veszteséggel legyen kihasználva. Ez vezet az európai értelemben vett perspektíva, a hierarchia mellőzéséig. A térbeliség kiiktatásával e képein az alakok, tárgyak egymás mellé (alá-fölé) rendeződnek, kusza összevisszaságban behálózva az egész teret. Lesznai meséket fest, ahol minden egynemű. A hierarchia hiánya miatt támad az az érzés a nézőben, hogy a képtér nem lezárt, a rendelkezésre álló felületen túl is folytatódik ez a nyüzsgés, így valójában mindegy, hogy a művész hol metszette el a képteret. Az ábrázolt formák leegyszerűsítettek, stilizáltak, gyakran a figurális elemek is ornamentálissá válnak. Ez adja a képek ritmikusságát, lüktetését.

Berény Róbert - aki szoros baráti kapcsolatban állt Lesznaival - pontosan látta és értette e törekvés mélyebb lelki mozgatóit, a mindent-megőrzés vágyát, és e nagy szeretetteljességet egy tökéletes hasonlattal értékelte, mondván, Lesznai úgy beszél a faluról, mint egy dajka, ezzel az idillel tiltakozva a háború, a világ szétesése ellen.115

113 Naplók (V 3670/43/4)

114 Naplók (V 3670/43/15)

115 Idézi: Szabadi Judit: Lesznai Anna, a festő és iparművész. I. m. 94. old.

33