Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1921 A legtöbb jó alkotásban is van bőven gólemisztikus elem. De a művészet lényege nem luciferi mégsem. Nem zsákutca, nem gólem, de ima és lélektetoválás. Ajó Isten segedelmével! (...) A pap mondja: vallásos mohamedán, zsidó etc. lehet, de „eretnek” (én!) nem. Ez vétség (a nem en bloc elhívés az egyéni döntés hitkérdésben) az alázat ellen. Szerintem alázat kell legyen, de azzal szemben már akit, amit hiszünk, de az igazi vallás egyéni akarás, egyéni érintkezés a végtelennel. Ha valaki primitívitásból fogad el egy „tételes vallást” - persze lehet azért vallásos: egyszerűen belefér egyénisége a fazékba. Ez nem hiba vallási szempontból. De igazán hiszem vallásosabb egyéniség az, aki kitör a fazékból, melyet ki tudna tölteni, és alkot magának egy „nagyobb fazekat” (a hasonlat persze triviális és négy lábra sántít). (...) Elolvastam Rabindranat Tagore gyalázatosán fordított kis könyvét az „élet ösmeretéről”162sok szép van benne, bár átsiklik a fájdalmas (metafizikailag) pontokon. Az „egység, a megváltottság metafizikai már meglevése”, a fejlődéstelen világ, a kész Isten: számomra oly soká lehetséges volt. Logikailag tökéletesebb, mint az én világképem, de etikailag nem érzem lehetségesnek. Akkor is van fejlődés, ha úgy van, mint ő mondja, mert az egység öntudatossá és éntudatossá válása realitás, mintegy növeli a világ metafizikai masszáját. Legfeljebb mindig csak egyéni maradna ez a plusz: de ez sem áll, mert hiszen az egyéni öntudat visszaszáll Brahmába163, egyesül vele, növeli azt. Visszaszáll - tehát benne volt? Tehát nem növeli. Akkor miért (ez a kérdés etikailag szenvedélyes), miért a körforgás? Erre válasz - etikai kibékülés: csak a tökéletlen Isten. Ha Isten tökéletes lenne (potencialiter persze az) szétrobbantaná az empíriát. Minap csokor, piros-narancs nem szín, már fény alkonyi októberi ablakban. Több, mint a szerelem, jobban hasonlít a csudához: úgy éreztem egy percig. Esti kert csupa arany. Parancsoló és békítő szépség. A lomb is fény, túl formán és színen, melodikus fény. Ereztem, hogy két parancs van: lenni és adni. Add magad és légy szép - légy tökéletes, mint az Atyád - a kettő összefoglalása. A csoda az, hogy adásban épül ki az egyéniség, a szépség. Mert ott van szépség, ahol az egyénség úgy kiépült, hogy elfoglalja helyét a mindenség szőnyegében. (...) Ajó Isten segedelmével! Geistig és lelki. G[erg] nem szereti Dantét, nem is ösmeri. „Geistig és nem lelki” - mondja. Igaza van. Shakespeare lelki és pszichológiai, engem utóbbi annyira hidegen hagy, hogy Shakespeare néha mutat. A görög dráma geistig: hallatlanul szeretem. Schiller nagysága csak „geistig” - éppen azáltal rossz drámaíró, hogy shakespeare-i kereteket próbál kitölteni, melyek lelki és pszichológiai és mágikus értékeknek szabattak. Ahol nem ad Geistet, Schiller frázist ad. H[erbert] elsősorban geistig és mágikus: ezért perfektek a meséi. 162 Rabindranat Tagore (1861-1941): indiai költő és író. 1913-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Munkáit az ősi indiai hitvilág és a hindu mitológiai, illetve a szimbolikus felfogás jellemzi. Lesznai Tagorénak a magyarul 1921-ben Az élet megismerése címmel megjelent esszékötetére utal. 163 L. a 47. számú jegyzetet. 228
