Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1921 0[szi]val járok ott. Szomorúak vagyunk, szeretet, de nem szerelem van velünk. A kertek közt is velejárok. Viszont a hepehupás házas, palotás külvárosokban, hol nagyon félek, G[erg]gel van találkozóm. O rendesen ott van, csak nincs velem. O is keres engem. A tarfüves külvárosban éjjel van (itt tán csak egyszer voltam), az ég is sötét, van egy magános, tar, magas, kúp alakú hegy. A tetején kis erdő. Ha felülről látom, elhúzódik az erdő. Abban dühös munkások járnak. Onnan erdők és szőlők, hol testvérek vannak, vezetnek el a városból. Nem jó ott lenni, valami tilos, és rendőrök is járnak. Arra van azon túl a még titokzatosabb ország. A városban vannak bizántikus kupolás, hasas dómok is - nem, inkább bazilikák, vagy valami, mint a pisai baptisztérium. Széles utcák, óriás szél, csak úgy visz, emel, seper engem. Éjjel van. Szép, de félelmes, anyámat keresem, megyek is vele néha. Hirtelen a magányos templomvidékbe egyenes forgalmas utca torkoll bele, arra is megyek, talán a tömeg hátán, de ugyanakkor a kis üres utcákon át is futok. Mintha gesztenyét ennék, azt hiszem lány vagyok: nem ismerem a szerelmet. 0[szi] van a közelben, néha látom is. Ez a város. A vidék félelmesebb, közelebb van a rejtély megoldásához. A k[örtvélyes]i hegyek túlsó oldala: magas és kopár. Folyók meredek rémes sziklás parttal. Lejtős hegyháti nagyon virágos utak, hol barátokkal sietek, néha menekülök. Bogyók, sötétkékek - tán kökény és bodza. Igen magas meredek dombok, de nagyjából a k[örtvélyes]i vidék. A meredek utak nagyon látszanak. Apám rendesen velem vagy előttem van. Vele rándulunk ki. Céltalanul, de érzem közel az elrejtett célt. Hihetetlen sárosak a magaslatok és mezők. A falvak és rétek mélyek, és kövéren nedvesen zöldek. Bennük fás ligetekben rusztikus és titkos kastélyok. Lovak, majdnem mindig kocsizunk. Néha egész durva szexuális képek óriássá, félelmessé nagyítva - de akkor az nem a titok közelében van. Ez inkább kelletlen, de nem félelmes. Félelmes a Gálszeres felé való oldal, a ronda Hatvanra emlékeztet kissé. A félelmes oldal a hegyek és sűrű, kis fás erdőkhöz közelít. Azt hiszem, kirándultam oda G[erg]gel, és Istenáldáskák is mintha velem lettek volna. Gombák, patak, fenyő, városligeti erdő, gyerekkor. Kocsik a közelben. Nem kellemes érzés. A hegyek alatti vidéken falvak, apa és néha [Kisti] a közelben. Egy igen titokzatos kastély éjjel díszes maskarádés menettel - nagy titok, a halálhoz is van köze, nem szabad még megértenem sem. Rácsos udvar. Elmegyek onnan, azt hiszem, apám segítségével. Félelemes, bár nem rosszindulatú hely. Régi kis barokkos város, arra kezdődik ismét az álmok városa. Arra, amerre a városból Kairó felé lehet menni, azaz ugyanazon az álomterületen van egy óriási tölgyfaerdő, mely a végtelen felé vezet. (Tisztán tudok orientálódni álomországban.) A tölgyfaerdőben szerelmesek járnak, kiknek nincs már közük egymáshoz. A nőn fehér sál van és florentiner kalap, a férfi szakállas festő (szentimentális olajnyomat-pár), aki már nem fest. A tenger simán, alig hullámosán nyit a tölgyfaút végibe. Az út itt is sima, vajszínű, poros. A tenger majdnem fehér. Egy másik irányba lehet menni a Dunán: gyárváros, csupa prágai kivilágított toronnyal. Düster158 olyan, mint egy nagy város felé közeledni este vasúton, és nem tudni, hogy ott mi vár ránk. 158 sötétedéskor, félhomályban 224
