Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1921 lis téren. Ezeket látjuk dúlni és küzdeni filozófiai és vallásos rendszerekben, művészetben és egyéni szerelemben, társadalomban. Az egymás által való teljesedés játékos téren szimbolikusan (pl. a rész az egész helyett) szintén némely szerelemben (minden kielégülő szerelmi aktus pillanatában és a művészi teremtésben és élvezetben) valósul meg. Minden azért szimbóluma az erotikának (idáig ezt a szót kellett volna szerelem helyett használnom), mert az erotika az ősutak szimbóluma, az ősút pedig az őscélt jelenti. Az, ami valóság ma az istenné válásban: az „önkiépítő önfeladás”, azt a szerelmes éroszban és a krisztusi szerelemben kapjuk meg. Ezek a megváltók. Vannak, kik ezzel a képességgel születnek erre az inkarnációra (nyoma sincs benne sem szadizmusnak, sem mazochizmusnak, szentek, gyönyörűek). Mások csak fel-felküzdik magukat egy-egy ilyen pillanatra. Vagy végső elérésnek veszik a szimbolikus, látszólagos kielégülést, mely csak pihenésnek lett szánva az egyén, az emberiség útján, sőt egy fokon bűnné válnak, mint ki a papot imádna Isten helyett, szeretet helyett templomban ülne. Az igaz szerelem megváltó: helyre tudja állítani a megzavart isteni éntudat- és készség-mérleget, tud lelket adni: szent, szent, szent. Ma tán több a szeretetnél, mert teljesebben valósul meg. Legtöbb ember szadista és mazochista, vagy mint én, felváltva. Persze ezek az ösztönök igen szublimáltan jelentkezhetnek. Nálam a szadista ösztönök bűntudata mazochista kríziseket kelt, melyek megkínoznak. Viszont a mazochista ösztönök kiélése vad ellenállást, érzéketlenséget, mely önvédelem. De azt hiszem, ősibb lehetett számomra a szadista út, a mazochizmus előbbi elérhetetlensége feletti kétségbeeséséből származhatott. Mindenesetre hiba lenne „állandó kínos bűntudatomat” legyőzni, inkább megösmerni és felemelni kéne. Nem bűn, ha egy „jó verssoromnak” örülök; ha eszem; ha szent, egész, igaz szerelem ég bennem, de valahol van a bűn. És kétes, nem bűn-e számomra a művészet, a mindent oda nem adás, a testiséget kívánó szerelem? Ez tisztázandó. Vagy tán a hiúság a bűn csak az írásban, vagy éppen a tunyán dolgozás, a tulajdonban és evésben az improduktív élet, szerelemben a lanyhaság, szeretethiány, megalkuvó szegénység. De néhány hete valami béke dereng Isten jó segedelmével bennem, és merem imádkozni, „ne vigy kísérteibe”. Nem csak a feladatom, hogy „lelkiösmeretes ösztönnel éljek”. O rendeli és rendezi a lelket. Ő tudja, hol van a kísértés. Ajó Isten segedelmével! Az idegélet és babona viszonyáról. Mi a babona? Minden, amit „külső vagy belső értelemben átszűrt tapasztalatunk, kipróbált autoritások és a logika törvényei ellen” hiszünk. Szóval a mágikus életfokon élőnek semmi (mert minden és semmi itt összefolynak). A mágus maga már felette van, már kilép a mágiából: neki van tudása, tehát lehet olyan, amit babonának tart. A természettudományi alapon álló materialistának minden, ami összeütközik a természettudomány hipotéziseivel. A természet törvényei mágikusak, őket elfeledte, tehát amit csökevényben felkap róluk, az számára babona. Nekem, kinek kevés és rendszertelen a mágikus tudásom, élményeim is tán inkább fakulnak e téren (de voltak és vannak), nehéz meghatároznom azt, ami számomra babona. Semmi sem egyénibb, mint a babona határa. Mágikus világom homályos és rendszertelen, nem elég rendszernek, tehát csak annyit fogadhatok el belőle, hogy élőnek és intenzíven hatónak érzem az anyagot és ezt a világot is. A természettudományt kénytelen vagyok elfogadni, de fenntartással, mint praktikus hipotézist.
