Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
. 1920 egyénbe - szóval nem lesz lélekké azonban valami végzetes erőfeszítéssel a lélek szerepét akarja betölteni, és ezáltal válik bűnre vivővé, ha elfogadjuk „lelkünk helyett” Phaidon.136 0[szi] szerint az ember „primitív tapasztalatából meríti az abszolút fogalmát. Pl. a gyermek lát két falevelet, és tényleg egyformának látja őket. Igen ám, de az, hogy meglátja bennük az „egyformaságot”, máris egy absztrakció. Persze, hogy tudatunkban a tapasztalat előzi meg az absztrakt ideát, de ez nem jelent egyebet a plátói elfelejtésnél, a freudi elsüllyesztésnél. Freud- nál az intrauterális137 „földi Paradicsom”, az abszolút gyönyör helye felel meg a plátói születés előtti ideavilágnak. Az abszolút fogalma, mely minden fogalmunkban benne van, hisz minden fogalom éppen egy absztrakció vagy individuálisan létező lényegének abszolútumát kísérli megfogni, legtipikusabb velünk született fogalmunk, úgy mint másrészt az „egyén” is, az önmagával azonos végesség fogalma. G[erg] szerint a gyermeknek lehetett egy „abszolút jósági” élménye, mikor anyja megszoptatta. - Nem hiszem, ez gyönyörélmény lehet csak, a jóság későbbi fogalom. Ugyan a szeretetélmény benne van a gyönyörben. 0[szi] szerint a „naplemente a tengeren” abszolút szép. - Nem az. Az abszolútum ilyenkor bennünk is van, az empíriában különben nem is látnánk meg. Az abszolút szépség ugyanis időben sem lehetne múlandó, mint a naplemente; abszolút csak az élményünk. Viszont abban G[erg]nek van igaza, hogy egy-egy ponton lévő abszolútságunk kivarázsolja az empíriából az ő abszolúttal való érintkezési pontjait. Az abszolútum mint egy arany gömb borul fölénk és az empíria fölé, ha mi egy ponton érintjük, titkos testvérünk az empíria is érinti ugyanegy ponton? Ez Gerg hite. Plátó „a mitikus életforrás” helyett a „mitikus körforgást” fogadja el. Ajó Isten segedelmével! (...) Ajó Isten segedelmével! 24-én, Édesapám születésnapján. Az ember lelke kört ír le valamiképpen. Setét, de mindent sejt. Elindul a test és társadalom rétegei [...] öntudattal és emlékekkel (nem éntudattal és folytonossággal, ez az alap, ez festődik be) világosodik a homály, fény lesz, és visszahull, mint fénynyíl setét eredetébe. Itt dől el karmája: ha elnyeli a sötétség a fényt - újra kell indulnia. Ha megöli a fény a sötétséget (csírákat), luciferi a lélek. Ha külön válva élnek, tragikus a lélek, ha egyesülnek vallásos, magasabb karmába kerülnek. Ezt a „mesét” láttam tegnap. Azon gondolkodtam, hogy miért szeretek magam körül középszerű, „osztályta- lan” embereket, s az osztály-bélyegesek közül csak némelyeket, kik vagy helyzetileg közelítettek meg, vagy igen kiváló emberek. Az osztályemberek ott vannak a körben, hol a homály kincse lemaradt, a világosság még sovány. Az osztálytalanok előbbre vannak útjaikon, ha nem is kiválóbbak. Ma fiatalnál majdnem biztos jele az „minderwártigkeit”-nek ha „osztályember” (főleg a felsőbb osztályokban). Még a leghősibb önfeláldozás is csak „segítőkészség”, ha nem bábái ki jóságot az emberekből. S ennek a setétséget fényesítő jóságnak minden osztályérzés és minden előítélet útját állja. Ezért vagyok forradalmi haraggal minden osztályöntudat és harc ellen. (...) 186 Lesznai valószínűleg Platón kései dialógusára a Phaidónra reflektál. A dialógus keretbeszélgetése felidézi Szókratész utolsó napját, aki tanítványaival a lélek hallhatatlanságáról, test és lélek kettőségéről és egymásra utaltságáról elmélkedik. 187 méhen belüli 204
