Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1920 mozgató intuíció. Az ipar mindig szekunder jelensége a társadalomnak. Minden reformnak a primőrből: a földművelésből és az ennek megfelelően primőr „társadalmi csíragolyóból”, a családból kell kiindulnia az anyag és test nívóján. Ezzel parallel a lelki nívón vallási reform kell, nem elsősorban közműveltség, esztétika - ezek csak egy zárt világnézet, vallási és etikai szervesség gyökerén függhetnek egymással természetesen egybe. A vallási kultúra legalábbis ina- dekvát, de reális kapcsolatot nyit az esztétikai kultúrák felé, Raffaello nem volt mindenkinek élvezet mint festő, de madonnái minden hívőhöz szóltak, és eleven kaput nyitottak a szépnek a lelkekben. Cézanne csak festőkhöz szól igazán és esztétákhoz - a tárcanélküli művészek kis seregéhez. Cézanne és Claudel közt nincs az az egységes kapocs, ami a gótika művészetét köti össze. A stílus mindig vallásos legnagyobb virágzásaiban (gótika, barokk). Gild-szocializmushoz továbbá: az igények fokozását hirdette a marxi szocializmus is az igények teljes transzponálása és nagymérvű lefokozása helyett. Ma egy kissé jobb módú munkáslakásban több a haszontalan cókmók, mint egy hindu radja133 dísztermében (Hindum írta le nekem egy ilyen díszterem egyszerűségét). A középosztályunk pláne direkt bolondosán igényteljes. A többlettermelésnek a szükséges cikkekben és az olcsóságnak mellőzése a tervben szintén alapvető hiány, ezek nélkül minden, nem tisztára etikai reform csak fiktív lehet. Az igazság csak a „mindent tudó Atyáé” lehet, igazságos csak az lehet, ki minden motívumot és körülményt tud. Az emberé, a Fiúé a szeretet lehetne. Ma mint palliativ134, utilitarista szerre szükség van az „igazságszolgáltatásra” egyéni- és köztéren. De annak, aki gyakorolja, tudnia kell, hogy csak a szeretet által dirigált kézben megengedett szerszám „ez a földi igazságosság”, és távolról sem a tiszta etika körébe tartozó fogalom - bár csírája etikai, valami félig sejtett természetjog és utilitarista konciliánsság135 keveréke is annak a homályosan megérzett „közléleknek”, mely számára valóban igaz lesz, hogy az egyén boldogulása viszonylagos „üdvözülésével”, a közösségben való eleven belenövődésével egy. Mi embertelenebb, a „nemzet-schemen” vagy az „osztály-schemen”? Mindig a mechanisztiku- sabbá váló. Márpedig könnyebben válik az mechanisztikussá, mely kevésbé „organizmusszerű”, és melynek - ez a paradox - kevesebb teste van. A nemzetnek országa, földje, nyelve van, az osztály csak emberekből áll, nincs benne az „organizmushoz” szükséges sokféleség. Az idő elevenít is, nemcsak öl (persze mindkét működés tulajdona neki), az idő által kihordott ideáknak „több testük” van, mint a koraszülötteknek. Persze az idő által túlhaladott, kivénült schemenek ismét bűnösen egyoldalúak, test és lélek nélküli, szellemi schemenek lesznek. Ilyen ma már a régi sovén nemzeti eszme a kifejlett nemzeteknél elsősorban: gazdaságilag indokolatlan, testileg tehát téves, lelkileg a fejlettebb etikájúban a szeretetbe bele nem illeszthető - csak szellemi autonóm létezés. Az osztályideológiának ma még nincs (hiszem, nem is lesz ilyen értelemben) teste, némi lelke van, de az is csak a primitívek számára. Valami ilyesfélét érzek: a szellem a meg nem született, egyénbe nem tűzött lélek, mely mégis valamiképp inkarnálódik, de nem 135 rádzsa: indiai király, urakodó 134 csak a tüneteket enyhítő és nem a baj megszüntetésére irányuló intézkedés, gyógymód 135 békülékeny, békés, engedékeny, megegyezésre hajló 202
