Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1920 a dolgok és az értelem közt - nem pótolható álruhás ötletességgel! A szimmetria és rendszer felfelé szimbolikus - lefelé gyanús: nem fér bele az empíria. Ajó Isten segedelmével! (...) A k[ommunizmus] mint végcél ellenszenves nekem nemzetgazdaságilag, mert mechanisztikus és nem organikus; pszichológiailag, mert erőszakos és nem illeszkedik bele a fejlődési sorba; etikailag, mert antiindividuális. A nyílt életformát, melynek belülről kifelé fejlődve van etikai értelme, elsietve, külsőséges (belső intenció nélkül, tehát anetikusan, hazugan) nívón valósítja meg. Metahzikailag nem áll meg: amennyiben nem végső forma, nincs realitása. Ha megvalósulhatna (etikailag), nem volna értelme, mert egy etikus világrendben nincs politikai forma. Mint világnézet-szimbólum rossz, mert nincsen szisztémájában az a paradox elem, melybe belefér az empíria (az individuum és mindenség feláldozás nélküli egyesülése): a csuda, mely csudálatosképpen a valóságot (empíria mint út és megvalósulás mint harmónia) jelenti. Lehet azonban két dolog a k[ommunizmus] mellett: hogy a k[ommunizmus] mint seprűgép elkerülhetetlen, és hogy törekvést jellege, új volta lelki elégedetlenségek gyúpontja lévén, az isteni út fog belőle - bár ellene - békés forradalom útján kisarjadzani. A k[ommunizmus] nemi téren hozhat oly újat, mely nem pusztít sok értéket. Ezen a téren ugyanis még feudális idők előtt, óta nem volt fejlődés: a fejlődés csak módosuló hipokrízisek sorából állott. Ez a tér oly benső, hogy az individualitást támadó k[ommunista] intézmények nem igen érhetnek hozzája. Lehet még az itt is, hogy a gyereknevelési kényszertől és gazdasági egységtől megfosztott nemi kapcsok bizonyos téren még léhábbak lesznek átmenetileg (de ez bőven kárpótlódhatik a hipokrízis elesése által). A jövő anarchisztikus-demokratikus világnézetét tettben és műben megalkuvás nélkül objektiválni (nevelődni és nevelni és kifejeződni, azt a cseppet, amit lehet, intézményesíteni) ez lenne a ma valóban etikus csoport feladata. Ma ez csak egy „egyház magva lehet”, és nem politikai párt-jellegű, és a legnagyobb erőfeszítést és önfeláldozást kívánja minden tagjától. A jövőben sem tudok oly vallást képzelni, melynek nincs „többféle társadalmi” morálja. Ha csak a szent üdvözülhet: az egyház kénytelen megalkudni a hipokrízis útján. Ha a szent nincs posztulálva, sekély a moralitás. Viszont mint kis Káldor helyesen mondja: két morál vagy sok, vagy nem elég, és a morálok egy életigenlő rendszerben nem kell hogy ellenkezzenek egymástól: fokozati különbség lesz csak. Ez helyes, de megvizsgálandó: lehet-e élet (empíria)-igenlő a szent. Azt hiszem, a szent empíria-igenlése olyan magas fokon nyilvánul meg, melyet alig tud néhány ember megérteni. A szent tudja, hogy igenli az empíria „Urbildjét és Urmutterjét”107: a Metafizikumot. A megvalósulásban ez azonban paradoxán nyilvánul - élettagadás és áldozat formáját ölti a nem-értő és talán minden nem szent számára. A középkor zárt rendszere a legbensőbből (nem is az etikumból), a metafizikából kifelé épült. Ott fogta egybe az embert, ahol valóban egy tud lenni: társadalmon, nemzeten és időn kívüli. 107 őskép, ősanya 179
