Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1920 eseményt ábrázol, mégsem szőnyegszerű, de hierarchikus (alá- és fölérendelő, nem egysíkú, sem szín-, sem alak-, sem tér-, sem jelentés-perspektívában). Breughel ezzel szemben mágikus, nincs sajnos eléggé előttem már emlékben, de tudom, hogy kompozíciója mélységértékeit legyőzőén (pedig intenzívebben mély a perspektívája, mint Cranachnak, egyáltalán intenzívebb, nagyobb művész) szőnyegszerű legtöbb képén (a szép sárga lovag nem!). Minden ábrázolt lény egyenértékűen mágikusan ragyog és él, az ember és a fa és a kő és a tál egyformán, egy fokban egyének és nem egyének. Az embertípusa nem lelkes, és minden alakot lenyűgöz kemény feszülő varázsegységével a kép tere. De minden ábra él, és külön cselekszik, az út vonz, pl. mint [Tolnay] Károly jelölte. A keletiekkel valamiben rokon ő is, de Cranach erősebben. A perzsa miniatűrök az Osterreiches Múzeumban „keresztülvitt” Cranachok. Illetve ez köny- nyelmű. A perzsa miniatűrök perspektívája kidolgozottan értelmi: a merőleges értelmű előllátásban v[agy] profilban, a vízszintes felüllátásban v[agy] teljes alullátásban, ami lényegileg egy, ábrázoltatik. A ház látszik kívül és belül. Egy metafizikai érték szerint igazodó perspektíva. Színperspektíva hiánya segíti az egysíkúság fenntartását dacára annak, hogy van mélységábrázolás (mélység, perspektíva európai értelemben, ezt újra kéne nézni?) is ott, hol értelmileg ez az irány fontos, pl. az útnál. Nem figyeltem meg a parallelek perspektíváját. Az ábrázolt stilizáltsági foka körülbelül olyan, mint Cranachnál, Fra Angelicónál98 vagy Breughelnél, de karaktere más mindenkinél persze. Az egyes alak és ábra funkciója alá van vetve a mágikus egyenrangúságnak és a vallásos térnek sokkal erősebben, mint pl. Tiziannál. A képsík azonban nem olyan lezárt a perzsáknál, mint pl. Cranachnál, folytatható, egy kivágás a mágikus (csalóka folytatható) végtelen szőnyegéből. Miért nevezem a perzsáknál a folytathatóságot, Breughelnél a lezártságot mágikusnak? Nem tudom, lehet, hogy csak pszichológia-tartalom, etikai dolgok miatt? Úgy érzem, hogy Breughel képsíkja nem teljesít, mint Tiziané vagy Cranaché, de „bebörtönöz”. Nem jelenti direkt a szimbolikus végtelent, de kitépve utal arra, amiből kitépett: a mágikus végtelen folytatható szőnyegére. Az ornamens szolgál, folytatható, ha a végtelen mágikus terét díszíti, ha sík falat, zárt teret díszít, akkor a szimbolikus teret díszíti. Ha testet díszít, kettőt tehet: térré oldhatja a testet (arabeszk), és kiemelheti test voltát. A művészet is megváltási kísérlet: az ornamens (mese) álmegváltás, illetve szimbolikus megváltás. Egy síkra hoz, harmóniát teremt, de csak ezen az „egy síkon”, mely csak sík szimbóluma a térnek, és feláldozza a természethűséget, az empíriát. (Minden művészet már eo ipso ornamens egy metafizikai nézőpontból). A realisztikusabb 14. századbeli olajkép 3dimenzionális teret próbál ábrázolni a maga immanens festészeti határai közt: teret és hű ábrázolást ad, nem szimbolizál, viszont elveszti a harmóniának és egységesítésnek azt a fokát, amit egy jó ornamens ad. (...) 98 Fra Angelico (1400-1455) kora reneszánsz firenzei festő. Táblaképein a szent jelenetek mögött az umbriai és a toszkán táj jelenik meg, míg a testtömeg- és a térmélység-érzékeltetést másodlagosnak tekintette. E perspektívaszemlélet vonzó lehetett Lesznai számára is. Még jelentősebbek freskói, pl. a firenzei San Marco kolostor számára festett sorozata. 172
